Néha a növényeknek is kell egy kis marketing

Néhány évvel ezelőtt vettem át a családi virág- és növény vállalkozást. Mindig is nagyon szerettem a növényeket, így nem volt meglepő, hogy felnőttként is szívesen foglalkoztam velük. Szerencsére ez egy olyan foglalkozás a számomra, ami nemcsak a munkám hanem a hobbim is. Bármikor szívesen gondozom a saját vagy az üzletünk növényeit. Amikor belevágtunk ebbe az üzletbe, akkor nagyon gyorsan népszerűvé váltunk. Azonban az elmúlt néhány évben érezhetően csökkent az érdeklődés. Szerencsére ekkor megismertem a keresobenelso.hu weboldalát.

Akkor kezdtem el online marketing tanácsadó szolgáltatást keresni, amikor már nagyon látványosan csökkentek a megrendeléseink. Épp csak elkezdtem keresgélni, amikor belefutottam a keresobenelso.hu honlapjába. Konkrétan már a nevük felkeltette az érdeklődésemet, ezért megnéztem az oldalukat. Ritkán látni ennyire igényes és szép honlapot, a dizájn rögtön magával ragadott. Jók voltak a színek, a képek és végre egy olyan weboldal, ami nincs tele hirdetésekkel és felugráló ablakokkal. Áttekinthetőség szempontjából is rendkívüli volt, az ember könnyen ki tudott igazodni rajta. Úgy döntöttem, hogy először részletesen elolvasom és átnézem, hogy pontosan mivel is foglalkoznak a keresobenelso.hu-nál.

Ha kell egy kis segítség, akkor keresobenelso.hu!

Azt rögtön láttam, hogy nem csupán egy-egy dologgal foglalkoznak a keresobenelso.hu-nál. Széles körű online marketing szolgáltatásaik között megtalálható volt a weboldal tervezés, linképítés, keresőoptimalizálás és még sok minden más is. Bevallom, alapvetően nem nagyon érdekel a marketing, azonban a keresobenelso.hu oldalán annyira érdekes és lebilincselő cikkek voltak, hogy alig tudtam abbahagyni az olvasást. Miután végeztem a weboldal átböngészésével, már tudtam, hogy igénybe fogom venni a keresobenelso.hu szolgáltatásait.

Legelőször kitöltöttem a weboldalon található űrlapot, amivel egy előzetes árajánlatot tudtam kérni. Izgatottan vártam, hogy jelentkezzenek és megkezdhessük a közös munkát. És valóban nem kellett sokat várnom arra, hogy felvegyék velem a kapcsolatot. Az árajánlat, amit küldtek nagyon is megfelelt az elvárásaimnak. Sőt, sokkal méltányosabb volt, mint amit vártam.

Miután elfogadtam az árajánlatukat egy interjú keretein belül megbeszéltük, hogy pontosan fog kinézni az én személyre szabott online marketing csomagom. A keresobenelso.hu munkatársa elmondta, hogy az első szerződésemben lesz majd linképítés, tartalom marketing és megnézik majd a weboldalamat is, hogy SEO szempontból megfelel-e a kritériumoknak. Azt is elmondták, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz, nem fog azonnal eredményt hozni. Viszont minden hónapban küldenek majd egy összefoglalót, amiben nyomon tudom követni az előrehaladást.

Nagyszerű munkát végzett a keresőben első csapata!

A folyamat kezdetén a keresobenelso.hu csapata kulcsszó kutatást és konkurencia elemzést is végzett, hogy minden szükséges információ meglegyen a sikeres munkához. Ígéretükhöz híven minden hónapban megkaptam az értesítőt, amiben benne volt, hogy alakulnak a dolgok. A weboldalammal egyenesen csodát műveltek! Eredetileg sem volt rossz, de már egy kicsit elavulttá vált és a keresobenelso.hu egy modern, letisztult gyönyörű honlappá varázsolta.

Aztán miután valóban eltelt azaz idő, amit a keresobenelso.hu megsaccolt, tényleg elkezdett nőni a népszerűségünk. A Keresőben Elsőnek köszönhetően újra úton voltunk a siker felé.