Aloe vera és herbál masszázs

Egy hobbikertész barátnőm nemrég ajándékozott nekem egy aloe verát. Nagyon megijedtem, hiába próbálkozom ugyanis, a növények általában makacsul ellenállnak a gondoskodási kísérleteimnek, és az esetek többségében hálátlanságukban nem átallnak elpusztulni sem. Kétségbeesett arckifejezésemet látva azonban a barátnőm rögtön megnyugtatott: az aloe vera kifejezetten igénytelen, sivatagi pozsgás növény, alacsony vízigénnyel, így remélni lehet, hogy az életben tartása nem fog ki még rajtam sem. Jópofán is néz ki, ráadásul rendkívül hasznos a nedve, amihez úgy lehet hozzáférni, ha letörünk egy darabkát valamelyik húsos leveléből. (Nem, nem fáj neki, és igen, visszanő.) Immunerősítéstől kezdve bőrregeneráláson át sok mindenre jó – a barátnőm például masszázsolajat készít belőle.

A masszázs-téma még a túlélőbajnok szupernövénynél is jobban felkeltette az érdeklődésemet – meg is kérdeztem a barátnőmet, hogy hátmasszírozást nem vállal-e, ha már az olaj úgyis megvan hozzá. Nevetve válaszolta, hogy ő legfeljebb a saját párját szokta masszírozni az aloe verás olajával, viszont, ha tényleg masszázsra vágyom, akkor éppenséggel tud egy helyet, ahová talpmasszázsrajár: a Karma Thai Masszázs Szalonba. Nemrégiben talált rájuk (a sok kertészkedéstől ugyanis gyakran fájdul meg a lába), és nagyon meg van velük elégedve. Két szalonjuk is van, úgyhogy választhatok, melyikhez könnyebb eljutnom, a számításaimat azonban garantáltan megtalálom mindkét helyszínen: többféle hátmasszázs közül is válogathatok. Ráadásul szuper jó és könnyen megközelíthető helyen van mind a két szalon, és nincsenek is olyan messze egymástól egyébként. Az egyik a 7. kerületben, a Síp utcában található, a másik pedig egy kicsit arrébb, a 6. kerületben a Király utcában. Szerintem ezt a két utcát, nincs olyan budapesti ember, aki ne ismerné, és ne találná meg akár még csukott szemmel is. Hát jobb helyen nem is lehetne ez a masszázsszalon, de tényleg!

Mivel a stressztől tényleg gyakran fájdul meg a hátam, a telefonomon azonnal rá is kerestem a Karma Thai Masszázs weboldalára. A masszázskínálatot böngészve kiderült, hogy a hátmasszázson és a talpmasszázson kívül rengeteg más opció közül is válogathatok: fej-, nyak- és vállmasszázs, illetve különféle olajos testmasszázsok is szerepelnek a palettán, az abszolút kedvencem azonban a herbál masszázs lett. Utóbbi lényege, hogy kis, gyógynövényekkel feltöltött, gőzölgő textilbatyukkal gyúrják végig az ember aloevera-gondozástól megfáradt testét. Elképzelni is mennyei. El is határoztam, hogy erre a kezelésre mindenképpen kérek majd időpontot – nincs is jobb módszer a stresszoldásra, mint egy gyógynövényillatú kényeztetés – de igazából az eredeti tervem, az olajos hátmasszázs is rendkívül vonzónak tűnt továbbra is. Harminc, hatvan, sőt kilencven perces verziót is kérhetünk belőle (másfél óra lazító hátmasszírozás, istenem…), ami ráadásul nem csak a hátizmokat oldja fel, de eredményesen hozzájárulhat a migrén megszüntetéséhez is. Amit egyébként pluszban a fejmasszázzsal is megsegíthetünk, ha a helyzet annyira súlyos – ezzel pedig még az alvásunk minőségén és a kreativitásunkon is javíthatunk. Meg a memóriánkon (ha esetleg hajlamosak lennénk elfelejteni dolgokat – például meglocsolni a szobanövényeinket).

Meg is beszéltük a barátnőmmel, hogy amint esedékessé válik nála a következő talpmasszázs, szól majd nekem, és legközelebb már együtt kereshetjük fel a Karma Thai Masszázs egyik szalonját – sőt még az is lehetséges, hogy valamilyen különlegesebb alkalommal annyira kirúgunk a hámból, hogy a páros masszázst is kipróbáljuk, prémium pezsgővel és csokiszökőkúttal. Egy kis extra kényeztetés mindenkinek jól jön, itt pedig nagyon úgy tűnik, hogy megadják a módját.

talpmasszázs