Limbo cicám néha olyan, mint egy elefánt a porcelánboltban

Imádom a növényeket, rengeteg van belőlük otthon. Mondják, hogy érdemes szobanövényeket tartani otthon, mert nagyon jól tisztítják a levegőt. Van egy pár növény, amiről a NASA egy kutatás során megállapította, hogy képes megkötni a mérgező és káros gázokat a levegőben. Ilyen például a dracéna, a zöldike, az aloe vera, a gerbera, az anyósnyelv és a szobai futóka. Nekem ezekből mind van otthon, a nappali szinte tele van velük. Amikor egyszer a nappaliban tartottam kisebb házibulit, két vendégnek is előjött az allergiája a rengeteg növénytől. Én azonban nagyon szeretem őket. Az állatok is olyan lények, amik nélkül lehet élni ugyan, de nem érdemes. Mivel én is így gondolom, van egy kutyám és egy cicám. Nagyon jól megvannak együtt, kölyökkoruk óta össze vannak szokva, mindkettőt a menhelyről hoztuk el.

Egyik este a laptopomon olvasgattam cikkeket, amikor Limbo, a cicám szokása szerint felfedezőset játszott körülöttem a nappaliban. Amikor felugrott az egyik szekrény tetejére, ezúttal nem teljesen pontosan célzott, így leverte a szekrényen nyugvó aloe verát pontosan a laptopomra. A szegény növény kiborult, az összes föld ellepte a laptopomat. Próbáltam kitisztítgatni, de a billentyűk és a rések közül nem tudtam az összes földet kiszedni. Sóhajtva belenyugodtam, hogy el kell vinnem a gépet egy szervizbe kitisztíttatni. Minőségi laptoptisztításra volt szükségem, úgyhogy mindenképpen egy profi üzletet akartam felkeresni. Nehézkesen bepötyögtem a keresőbe a koszos billentyűzettel, hogy “minőségi laptop tisztítás” és ki is dobott egy pár budapesti találatot az oldal. Megnézegettem egy pár szerviznek a honlapját, mire megtaláltam a legszimpatikusabbat. Ez a PCMentor oldala volt, ami nagyon átlátható, mindenki számára érthető leírásokat tartalmazó oldal volt, így rögtön meggyőzött. Szeretem azokat a szervizeket, ahol úgymond a vásárló nyelvén beszélnek, tehát az is megérti, akinek semmi köze az informatikához.

A PCMentor laptop- és számítógép szerviz 2010 óta van jelen és foglalkozik laptopok, számítógépek szervizelésével, tisztításával, cseréjével, értékesítésével és még sok egyéb szolgáltatást lehet náluk igénybe venni. Az oldalon részletes beszámolót kapunk a cégről egy bemutatkozás formájában. Ezt a “Rólunk” menüpont alatt találtam meg. E szerint magánszemélyeknek, mikro- és kisvállalkozásoknak is segít gépek szoftveres és hardveres szervizelésében. Számítógépek, laptopok és egyéb informatikai eszközök értékesítésével és azok beüzemelésével is foglalkoznak. A gyorsaságuk, magas színvonaluk és kedvező áraik egyik oka, hogy közvetlen kapcsolatban állnak a magyar piac legnagyobb alkatrész-beszállítóival és laptopgyártóival. Az évek során 10000 ügyfélnek tudtak segíteni, akik közül 90% visszatérő vendég náluk. 100% garanciát vállalnak a munkájukra: ha nem sikerül megjavítaniuk a problémát, akkor a vevőnek nem kell fizetni. A “Munkadíjak” menüpont alatt megtekinthetőek az áraik minden egyes szolgáltatásért. Itt néztem meg, hogy mennyibe kerülhet egy laptop tisztítás. A normál kategóriájú, otthoni laptop tisztítása 12500 Ft, amibe beletartozik az alkatrészek hőmérsékletének ellenőrzése egy programmal, a laptop szétszerelése, tisztítása és a hűtőpaszta cseréje, valamint az egyes alkatrészek működésének és állapotának ellenőrzése.

Bevittem a hozzám közelebb eső, pesti üzletbe a 14. kerületbe a laptopomat. Elmondtam, hogy mi történt pontosan és hogy nem volt kapacitásom teljesen kitisztítani a földet a billentyűk és egyéb rétegek alól. Mondta a kedves ügyintéző, hogy természetesen könnyedén tudják orvosolni a problémát. Ha nem olyan sürgős, hogy visszakapjam a laptopomat, akkor 1-3 munkanapra kell ott hagynom, ami a normál tisztítás kategóriájába esik. Ha valakinek nagyon sürgős, hogy visszakapja a gépét, akkor egy otthoni laptopot 17500 Ft-ért megcsinálnak 3 órán belül. Mondtam, hogy én tudom nélkülözni egy-két napra a gépemet, úgyhogy ott is hagytam. Amikor két nap múlva visszamentem érte, nyoma sem volt a ráborított földnek, mintha mi sem történt volna. Kártyával fizettem a helyszínen. Mondta a szervizes fiatalember, hogy elég sok munka volt a laptoppal, mivel még sosem vittem el kitisztíttatni, így nemcsak a beleragadt föld jelentett problémát, hanem az évek során felhalmozódott por és egyéb kosz a belső alkatrészeken, a hűtőrendszeren. Most, a tisztítás után várhatóan sokkal csöndesebb, gyorsabb, nagyobb teljesítményű és hűvösebb lesz a laptopom használat közben. Ez az, amit úgy nevezek: minőségi laptop tisztítás.