A kertrendezés egy nagyszerű hobbi. Megnyugtat, kikapcsol, és miközben a növénykéimet gondozom, van időm elmélyülni a gondolataimban. Nincs kimondottan nagy kertem, de az én igényeimnek pont megfelelő, éppen annyi energiát emészt fel, amennyit rá tudok szánni. Igazából igyekszem a környezetemet minél zöldebbé tenni, és a háztartást is annyira “kizöldíteni” amennyire csak lehetséges. Ezért jött jól a napelem rendszer támogatás igénylésének ötlete, mert azzal még inkább környezetbaráttá és kisebb költségvetésűvé tudom tenni a házikómat.
Évek óta odafigyelek arra, hogy mit eszem, mennyi vizet használok, mennyi áramot és gázt fogyasztok, mert példáz szeretnék mutatni ezzel a környezetemben élőknek, hátha legalább néhányat sikerül jobb belátásra bírni és lecsökkenteni azt a mérhetetlen túlfogyasztást, amit művelnek. Például az egyik szomszédom panaszkodott egyszer a legutóbbi tél vége felé, hogy elképesztő magas lett a gázszámlája. Kérdeztem tőle, hogy mennyire szokott kifűteni. Tudom, hogy nála csak régi típusú gázkonvektorok vannak, ami alapból nagyobb fogyasztást feltételez, de amit mondott, az ledöbbentett. Állítása szerint 24-25 °C-ra szokta felfűteni a házát, mert akkor tud pólóban-gatyában mászkálni otthon. És még csodálkozik, hogy sokat fizet… Ekkora pazarlás egészen letaglózó! Szinte félve mondtam neki, hogy ha esetleg elfogadná, hogy télen hidegebb van, és otthonra is rendesen felöltözne, mindemellett mondjuk csak 18-19 fokra fűtene be, akkor máris érezhetően kevesebbet fogyasztana. De nemigazán az a meggyőzhető típus, ő 50 éve így éli az életét, nem hajlandó változtatni. Rendben, mondtam, de akkor ne panaszkodjon.
Én egy ideje már a lehető legminimálisabbra visszaszorítottam a gézfogyasztást, már csak a tűzhelyem üzemel gázzal, egyébként a fűtésemet elektromos fűtőtestek biztosítják. Az áramot sokkal környezet barátabbnak tartom, mert a használatakor nem keletkezik káros égési melléktermék, és bár egy részét még mindig széntüzelésű erőművekben állítják elő, azért vannak alternatív megoldások is, ellenben a gáz csak az olajkitermelés melléktermékeként nyerhető ki. Egy ideje már gondolkodtam rajta, hogy nekem is valami megoldást kéne találnom, hogy hogyan tudnám a saját áramellátásomat okosabban megoldani, napelemen is gondolkodtam, de valahányszor utánanéztem, mindig elfogott az aggodalom, hogy ezt anyagilag nem bírnám. Hallottam, hogy létezik több napelem rendszer támogatás is, ám valamiért mindig úgy alakult a dolog, hogy nem sikerült utánanéznem.
Tél vége felé, mikor a kertészetbe mentem utánpótlásért, magért, palántáért, akkor láttam, hogy az ottani kiszolgálóépületen is napelem van. Ez erősen felkeltette a kíváncsiságomat, és gondoltam eléggé ismernek és elég régen járok ide ahhoz, hogy meg merjem kérdezni: hogyan sikerült összehozni? A kasszában az egyik tulajdonos volt éppen, vele csevegtünk erről egy kicsit amikor odavittem a vásárolni kívánt dolgaimat. Ő nagyon örült, hogy észrevettem, mert nagyon büszke rá. Egy weboldalt ajánlott a figyelmembe, ahol nagyon sok mindent megtudhatok, ami ezzel kapcsolatban érdekes és fontos. Ő is innen tájékozódott, itt szívta magába mindazt a tudást, aminek birtokában már aggodalmak nélkül bele mert vágni a beruházásba. Ugyanerről az oldalról kért árajánlatot is, ami tök jó, mert legalább nem kell még pluszban szolgáltató, szerelő cég után kajtatni, hanem minden megoldható egy helyen. A napelem rendszer támogatás igényét is elfogadták, úgyhogy csak egy részét kellett magának fedeznie, a többit nyertes pályázóként visszakapta. Állítása szerint így a megtérülési idő is jócskán lecsökken, úgyhogy nagyon megéri.
Nekem se kellett több biztatás, minden addiginál komolyabban elkezdtem utánanézni a dolgoknak. Osztottam, szoroztam, és eget kell, hogy értsek a kertésszel: amennyiben megnyerem az állami támogatást, akkor sokkal kevesebbet kell ténylegesen áldozni a fejlesztésre. Azóta én is kértem árajánlatot, amit kis mérlegelés után el is fogadtam, és a vállalkozás szerencsére a napelem rendszer támogatás pályázásában is sokat segített. Most már csak várnom kell az elbírálást, de jó előérzetem van. Ha összejön, akkor még egy lépéssel közelebb kerülök az áhított “zöld” lakóhelyhez.