utánnyomás bejegyzései 
Utánnyomások

Két könyvünket is utánnyomtuk a napokban: a hatalmas érdeklődésre való tekintettel ismét kapható Dan Simmons-tól a Hyperion, illetve John le Carrénak az Egy tökéletes kém című regénye.
Várható utánnyomások

Május első felében újranyomjuk az első három Dexter-regényt. Régi adósságunkat rójuk le ezzel, tudjuk, hogy nagyon sokan keresitek őket már egy ideje. A hónap végén lesz érdemes járni értük a boltokat, valószínűleg 20-a után mindegyik ismét kapható lesz.
Emellett további utánnyomások is várhatóak, lesz újra Sosehol és Lidérces álmok, valamint az eddigi összes Kondor Vilmos-kötet. Ezek legkésőbb a Könyvhétre fognak megjelenni.
Várható utánnyomások

Az utóbbi időkben rengetegen érdeklődtetek olyan könyvek iránt, amik már elfogytak a boltokból, és csak hosszú kutatások után, pár antikváriumban lehetett hozzájuk jutni. Emiatt esedékes volt már jó néhány cím utánnyomása, aminek mostantól eleget is teszünk. Első körben három kiadványunk lesz hamarosan kapható újra, és jövőre várható még több is. A fent látható három könyv nemsokára ismét megtalálható lesz a könyvesboltokban.
November 30-án hagyják el a nyomdát, ami azt jelenti, hogy aki megrendeli őket a webshopunkból, ahhoz valószínűleg 1-2 napon belül el is fognak jutni. Aki a hagyományos módon, könyvesboltban tervez majd vásárolni, annak célszerű december 5-e után keresnie őket.





