megjelenések bejegyzései 
Gaiman: Amerikai istenek - megjelenés
Az Amerikai istenek Neil Gaiman legsikeresebb regénye, ennek a 10. évfordulós, bővített kiadását hozzuk június elején. A könyv jó 10-12 ezer karakterrel hosszabb a 2001-es megjelenésnél, de ez nem feltétlen a történet végének megtoldását jelenti: Gaiman sok helyen elvett a regényből és még több helyen hozzátett. Így néz ki a borítója:
Kondor: Budapest novemberben - megjelenés
Záró részéhez érkezik a Gordon Zsigmond-sorozat. Kondor Vilmos nagysikerű regényei meghódították az egész világot, a Budapest novemberben méltó befejezése lesz az eddigi részeknek. Így néz ki a borítója:
Hackett: Az ember könyve - megjelenés
A Könyvhétre jelenik meg Brandon Hackett kétszeres Zsoldos Péter-díjas író legújabb regénye, Az ember könyve. Nagyon örülünk a regénynek és, hogy mi adhatjuk ki, reméljük Ti is szeretni fogjátok. Ez a borítója:
Baráth: A borostyán hárfa - megjelenés
Három hétnyire vagyunk a Könyvhéttől, ezért mostantól elkezdjük folyamatosan feltenni az új könyveink anyagait. Baráth Kati új regényével nyitjuk a sort: A borostyán hárfában visszatérünk A fekete zongora helyszínére, Ókanizsára. Dávid Veron ismét rejtélyes gyilkosságok után nyomoz, egy hidegvérű gyilkost keresve. Ez a végleges borító:
Könyvheti könyveink
Június 7-én kezdődik az idei, 83. Ünnepi Könyvhét, amire hat címmel készülünk. Köztük vannak a magyar szerzőink népszerű sorozatai, valamint a legújabb Anita Blake-kötet, de gondoltunk a tudományos fantasztikum kedvelőire is - ráadásul duplán -, illetve érkezik az a Neil Gaiman-könyv, amire már nagyon sokan várnak.
Tervezett megjelenések
Olvasd ezt el! Az alábbiakban megtekinthető lista a kiadó tervezett megjelenéseit tartalmazza. Sosem teljes: mindig azok a címek találhatóak meg benne, amik már biztosan meg fognak jelenni. Érdemes havonta egyszer átnézni, mert nagyjából ilyen időközönként frissül.
Kérni szeretnénk mindenkit, hogy lehetőség szerint ne kérdezzen olyan kiadványról, ami nem található meg a címek között. Azok éppen azért nincsenek ott, mert még nem tudunk pontosat nyilatkozni róluk - olyat pedig nem akarunk mondani, sem ígérni, amit később nem teljesíthetünk.
2012
Könyvhét (június 7-11.)
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Brandon Hackett: Az ember könyve
Kondor Vilmos: Budapest novemberben
Laurell K. Hamilton: Végzetes flört
Lissa Price: A testbérlők
Neil Gaiman: Amerikai istenek
június
Philip K. Dick: Confessions Of A Crap Artist
július
Lawrence Block: Tánc a mészárszéken
ősz
Jeff Lindsay: Double Dexter
Dan Simmons: Endymion
Scalzi: Vének háborúja - megjelenés
Jövő hét csütörtökön jelenik meg John Scalzinak a Vének háborúja című könyve, amivel egy új sci-fi sorozatba kezdünk, és terveink szerinte évente egy részt fogunk kiadni. Ajánljuk mindazoknak, akik szeretik az akcióban gazdag, gyors sodrású könyveket és az izgalmas harci jeleneteket. Magát a könyvet jövő csütörtökön be is mutatjuk, és kedvezményesen lehet majd megvásárolni. Ez a borítója:
A borostyán hárfa - előkészületben!
1912 karácsonya, Bácska: lakodalom készül Ókanizsa egyik köztiszteletben álló polgárának a házában. A nevezetes esemény alkalmából rejtélyes idegenek lepik el a Monarchia talán legálmosabb, legporosabb városkáját. Idegenek, akikről inkább csak sejteni lehet, igazából milyen szándékkal érkeztek, és hogy valóban idegenek-e. Csakhamar bekövetkezik az első titokzatos haláleset. Ókanizsa, alig két évvel A fekete zongora hátborzongató gyilkosságai után újra felbolydul, és megindulnak a találgatások, vajon a tősgyökeres kisvárosiak, vagy az újonnan érkezettek között kell-e keresni a tettest. A hullák pedig egyre csak szaporodnak.
Balszerencséjére Dávid Veron is hazaérkezik, hiszen a menyasszony a legjobb barátnője. A hajdani ókanizsai könyvesboltos kisasszony, jelenleg A Nő című pesti lap hajadon munkatársa a tőle megszokott amazoni hévvel, gátlások nélkül és túlburjánzó fantáziával veti magát az események közepébe. Cukrászdai szeánszokon, mozgóképszínházas vetítéseken és munkásgyűléseken megfordulva azonban olyan tudás birtokába jut, ami nemcsak a rendőrség, de régi barátai előtt is alapos gyanúba keveri őt. Vajon sikerül-e Dávid Veronnak lemosnia magáról a gyanút, és ép bőrrel megúsznia a gyilkos utáni hajszát? Lehet, hogy fondorlatos módszerei, nagyvilági intrikái és rendíthetetlen kitartása ezúttal kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy kézre kerítse a mindenre elszánt és hidegvérű gyilkost, akinek gaztettei mellett Ókanizsa eddigi összes bűnügye eltörpül.
Baráth Katalin A fekete zongora és A türkizkék hegedű után harmadszor küldi veszedelembe népszerű hősnőjét, Dávid Veront, mégpedig egy újabb békebeli bájú és ellenállhatatlan humorral fűszerezett, rejtélyekben bővelkedő történetben.
Megjelenés: Könyvhét
Sansom: A bosszú nyilai - megjelenés
Majdnem napra pontosan a tavalyi megjelenést követően érkezik jövő csütörtökön C. J. Sansom új regénye a Shardlake-sorozatból, A bosszú nyilai. Fontos pillanat ez, ugyanis jelen állás szerint eme kötettel beértük a sorozatot. A szerző még tavaly ősszel megerősített minket, hogy több folytatást is tervez írni, de hogy mikor, azt egyelőre nem tudjuk. Úgyhogy mindenképp érdemes lesz begyűjteni ezt a könyvet, mert amellett, hogy nagyon jó, a következőre lehet, hogy egy évnél többet kell várnunk. Íme a borítója:
Budapest novemberben - előkészületben!
Elkészült Kondor Vilmos új regénye, a Budapest novemberben. Ez a könyv lesz a Gordon Zsigmond-sorozat ötödik és egyben befejező része.
Ezúttal nem egy cikkről van szó, nem egy tudósításról, egy riportról. Nem arról van szó, hogy Pesten érlelődik valami, s nem is arról, hogy kitört a forradalom. Nem arról van szó, hogy ismét tankok járnak Pest utcáin, és nem is arról, hogy Magyarország független lesz-e. Gordon Zsigmondnak, a sokat látott bűnügyi újságírónak nem a Parlament előtti sortűzről, a Corvin-közről és a háttérben az ország sorsát befolyásoló erőkről kell cikket írnia, és nem is arról, hogy miként harcolnak az emberek Budapesten a szabadságukért. Nem arról kell tudósítania a világot, hogy Pesten megállt az élet, a rádió épületénél harcok dúlnak, nem is arról, hogy mi történik azokkal, akiket ávósnak néznek. Nem. Gordon Zsigmondnak most egy gyilkost kell megtalálnia, aki a szeretteire jelent halálos veszélyt, egy gyilkost, akit ha ő nem állít meg, senki sem fog. Egy városban, ahol a becsület és a tisztesség sajátos fogalmakká váltak, egy városban, ahol csak saját magában bízhat, meg abban, hogy mindenkinek és mindennek ára van. Még a gyilkosnak és áldozatának is.
A kötetet jelenleg szerkeszti Sz. Molnár Szilvia, a kiadó munkatársa, és a jóvoltából a Facebook-oldalunkon több rövid idézetet is ki fogunk tenni a regényből a következő napokban, egyfajta ízelítőként. Érdemes lesz figyelni, ugyanis valami nagy van készülőben.
Megjelenés: Könyvhét
Duncan: Az utolsó vérfarkas - megjelenés
Április 19-én jelenik meg Glen Duncannek Az utolsó vérfarkas című regénye, amire nagyon készültünk idén és nagyon várjuk már, ugyanis ez volt a kedvenc fantasynk tavaly. Ajánljuk mindenkinek, aki szereti Neil Gaimant, a sötét tónusú urban fantasyket, na meg a popkultúrális és szépirodalmi utalásokat minden mennyiségben. A borítón egy Nick Cave idézet van, ezt kell keresni:
Áprilisi megjelenések
Katt a listáért.
Vének háborúja - előkészületben!
A 2005-ben megjelent Vének háborúja John Scalzi legismertebb sci-fi műve, amiben egy olyan világot ír le, ahol az emberek már űrbéli gyarmatokon élnek, azonban a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről, így sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve belépjenek a katonának. Ez a lehetőség főleg azért hangzik csábítónak, mivel a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel megfiatalítja az embereket, hiszen ilyen öregekkel csak nem lehet harcolni. Habár Scalzi írásaiban a technika fontos szerepet játszik, stílusa egyszerű, mértéktartó és gördülékeny, a finom humor és az érdekes szereplők pedig biztosítják az élvezetes olvasmányélményt. A regényhez azóta három folytatást írt, reményeink szerint évente egyet ki fogunk adni.
Scalzi az ezredforduló után feltűnt sci-fi írók - többek között Charles Stross és Robert Charles Wilson - nemzedékének termékeny és invenciózus tagja. Több stílusban és médiában kipróbálta magát: ír filmrecenziókat, ismeretterjesztő könyveket és esszéket. Dolgozott kreatív tanácsadóként a Csillagkapu Univerzum tévésorozatban; népszerű blogja, a Whatever pedig az egyik legrégibb a maga nemében. Scalzi szakmai elismerését jelzi, hogy 2010-ben megválasztották az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé.
A fent látható borító egyelőre csak tervezet, minimálisan biztos fog változni.
Megjelenés: május 10.
A bosszú nyilai - előkészületben!
1545-ben járunk, a franciák hadiflottája az invázió rémével fenyegeti Angliát. A királynő, Parr Katalin Shardlake-et, a púpos ügyvédet kéri meg, hogy járjon utána egy öreg szolgálója ügyének, akinek a fia öngyilkosságot követett el. Shardlake hamarosan egy rendkívül szövevényes ügy közepén találja magát, és mialatt az igazságot próbálja kideríteni, az élete is veszélybe kerül. A szálak messzire vezetnek, a politika legmélyebb bugyraiba, a bűntények felderítésének pedig nagyobb a tétje, mint azt gondolta volna.
A bosszú nyilai C. J. Sansom világszerte népszerű Matthew Shardlake-sorozatának az ötödik része. Mivel tavaly az Apokalipszist annyira nem szerettétek kettébontva, ezért most ismét egy kötetben hozzuk, előreláthatólag bőven 600 oldalt meghaladó terjedelemben.
Megjelenés: április 26.
Mead: A szukkubusz dala - megjelenés
Jövő hét csütörtökön jelenik meg A szukkubusz dala Richelle Meadtől. Ez lesz a Georgina Kincaid-sorozat nyitánya, melynek keretében az írónő a szukkubusz mítoszát ülteti a mindennapokba egy izgalmas fantasy történet keretében. Így néz ki a borítója:
Az utolsó vérfarkas - előkészületben!
Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány. Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával – még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig.
Glen Duncan angol regényíró 1965-ben született a Lancashire megyei Boltonban, angol-indiai családba. A lancasteri és exeteri egyetemeken filozófiát és irodalmat tanult, majd 1990-ben Londonba költözött, és négy évig könyvesbolti eladóként dolgozott, szabadidejében pedig írt. Műveinek visszatérő témái a szerelem, szex, az emberi perverzitás, a bennünk lakó szörnyeteg, valamint a kívülállók, a társadalom peremén rekedtek világa, regényeinek nyelvezetéről pedig a The Guardian kritikusa azt írta: "meglepő szófordulatai és képzettársításai néha egészen szédítőek". A 2011-es Az utolsó vérfarkasban valódi stílusbravúrral ülteti át ezt a nyelvi és gondolati érzékenységet az urban fantasy zsánerébe; mintha a Drakula frissített változatát olvasnánk Bret Easton Ellis tollából, rengeteg szépirodalmi allúzióval és popkulturális utalással, ironikus, gúnyos hangvételben.
Glen Duncan jelenleg Londonban él, és nemrég fejezte be Az utolsó vérfarkas folytatását, ami Talulla Rising címmel kerül a nemzetközi könyvesboltokba nyáron.
Megjelenés: április 19.
Briggs: A vér kötelez - megjelenés
Jövő hét szerdán jelenik meg Patricia Briggs Mercy Thompson-sorozatának a második része, A vér kötelez. A kötethez ajándékba adjuk a Megszólít a hold című első részt is. Így néz ki a végleges borító:
2012-es megjelenések: második negyedév
Benne vagyunk már a márciusban, ezért úgy gondoltuk, hogy időszerű ismertetni a második negyedéves tervünket, ami rengeteg izgalmat és klassz könyveket tartogat. A következő három hónapban négy új írót is bemutatunk, mellettük pedig olyan klasszikus szerzőket hozunk, akikről tudjuk, hogy nagyon szeretitek őket. A kattintás után minden ott szerepel, ami fontos. Pár helyen még a könyvek eredeti címe olvasható; amint kitaláltuk nekik a végleges magyart, frissíten fogjuk a tervezett megjelenések menüpontot.
Márciusi megjelenések
Katt a listáért.
A testbérlők - előkészületben!
A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. Ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma: végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni. Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik.
Lissa Price idei szenzációja az év legígéretesebb ifjúsági sci-fije, amit a stílus minden rajongójának ajánlunk.
Megjelenés: Könyvhét
Scott: A római kém - megjelenés
A római kém című könyvet mindannyian nagyon várjuk már, és bátran ajánljuk mindenkinek, aki szereti az ókori Rómában játszódó történelmi krimiket. Egy pörgős, akciódús sorozat első részéről van szó, gyönyörű keménytáblás kiadásban, ezzel a borítóval:
A vér kötelez - előkészületben!
Mercynek mindenfelé vannak barátai, még a legsötétebb helyeken is. És most az egyiküknek tartozik egy szívességgel. Beleegyezik, hogy testőrként a jóbarátjával, Stefannal tartson, amikor a vámpírnak egy üzenetet kell átadnia egy fajtatársának. De ez az új vérszívó távolról sem mindennapi, ahogy a benne élő démon sem az. A démonlovas vámpír olyan mészárlást rendez a városban, amilyet Tri-City települései még nem láttak, és ez a titkos vámpírközösséget is leleplezéssel fenyegeti, így a helyi vámpírkirálynő Mercyhez fordul segítségért. Egy prérifarkas nem lehet ellenfél egy démon számára, de Mercynek több titkos fegyver is lapul a tarsolyában.
Folytatjuk Patricia Briggs tavaly elindított nagysikerű sorozatát, s mint láthatjátok, megújult a borító képi világa is. A regényt főleg azoknak ajánljuk, akik szeretik a klasszikus urban fantasyket a benne szereplő fantasztikus lények hagyományos ábrázolásával. Azok is nyugodtan bekapcsolódhatnak majd a sorozatba, akik netán lemaradtak volna az első részről, ugyanis a boltokban lesz majd egy különleges, összecsomagolt kiadás is, melynek keretében a Megszólít a holdat és A vér kötelezt egy könyv áráért lehet megvásárolni.
Megjelenés: március 14.
A szukkubusz dala - előkészületben!
Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.
A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan...
Megjelenés: március 22.
Simenon: A kísértetek - megjelenés
Jövő héten ilyenkor már jócskán elhagyta a nyomdát Georges Simenontól A kísértetek című könyv, az első olyan műve nálunk, aminek nem Maigret a főszereplője. Helyette egy remek pszichológiai krimit kapunk, mi nagyon szeretjük a borítójával együtt:
A római kém - előkészületben!
Krisztus után 64-ben Róma ura Néró, aki szívesebben lenne színész vagy szekérhajtó, mintsem a Birodalom császára. A kiismerhetetlen, szenvedélyes és veszélyes uralkodó száműzte Senecát, az egyetlen embert, akiben bízhatott, majd őrültekkel és összeesküvőkkel vette körbe magát. Amikor egyre nagyobb tömegekhez jut el a prófécia, amely szerint a Mennyei Királyság csak akkor érkezik el, ha Róma lángokban áll, Nérónak külső segítségért kell folyamodnia.
A paranoia és ármány melegágyába érkezik meg Sebastos Abdes Pantera, más nevén a Leopárd, aki egykoron Seneca elit kémhálózatának volt tagja. Ő korábban Britanniában beleszeretett egy helybéli lányba, a nő azonban egy felkelés áldozatául esett, és a Leopárdnak esze ágában sincs azt a Birodalmat szolgálni, amely végzett feleségével és gyerekével. Nérónak képes is nemet mondani, de a kémfőnök Senecának már nem, aki a kikötőben várja őt, ismét ármányt szőve, hiszen megtalálta Math-t, a szekérhajtó fiút, akiből a legkiválóbb kém válhat - ha addig nem végez vele valaki.
M. C. Scott regénye kétségkívül az első negyedév kiemelt megjelenése. Az írónő egyre ismertebbé válik odakint a Róma-sorozatával, még hozzá megérdemelten. Ne hasonlítsuk majd azonban Steven Saylor műveihez a könyvet. A kor, amiben a cselekmény játszódik ugyan majdnem azonos, de nyomozás helyett itt a lendületen van a hangsúly, kicsit több akcióval és nagyobb sodrással. Ettől azonban még biztosak vagyunk abban, hogy aki szereti Saylort, az biztosan szeretni fogja ezt a könyvet. Emiatt a kiadás is ünnepibb hangvételű lesz, ugyanis a könyv elegáns keménytáblás fűzésben jelenik meg, hogy gyönyörűen mutasson minden ókori Róma kedvelőnek a polcán.
Megjelenés: március 1.
Februári megjelenések
Már mozgolódunk, és - ha egyelőre lassan is -, de magabiztosan emeljük a havi új megjelenéseink számát, miközben gőzerővel készülünk a tavaszra, amikor számos új szerzőt tervezünk bemutatni nektek (márciustól havonta egyet biztosan). Jelenleg velük, illetve John le Carré Karla-trilógiájának és Suzanne Collins Az éhezők viadala-trilógiájának az újranyomásával töltjük az időnk javát. Mellettük a hónapban két klasszikus művel jelentkezünk a sci-fi és a krimi szerelmeseinek. Természetesen érdemes lesz figyelni a blogot ebben a hónapban is, mert hamarosan bejelentünk párat a tavaszi köteteinkből. A február főszereplői viszont ettől még az alábbi címek:
2012. február 9. - Ray Bradbury: Marsbéli krónikák
2012. február 16. - Georges Simenon: A kísértetek
A Budapest Noir már Amerikában is!
Január 31-én megjelent Amerikában Kondor Vilmostól a Budapest Noir. A kötet puhakötésben és e-könyv formájában is megvásárolható, ehhez főként az Amazon vonatkozó weboldalát tudjuk ajánlani.
Kondor Vilmos 2008-ban megjelent első művét az elmúlt négy évben számos nyelvre lefordították, megjelent Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Hollandiában és Németországban is.
Bradbury: Marsbéli krónikák - megjelenés
Holnaphoz egy hétre hagyja el a nyomdát az új Ray Bradbury-novelláskötet, egy igazi klasszikus. Utoljára harminc éve jelent meg itthon, úgyhogy időszerű a megjelenése, ráadásul a borítója elképesztő:
A kísértetek - előkészületben!
Léon Labbé kalapkereskedő egy francia kisváros, La Rochelle köztiszteletben álló polgára, aki a boltja ügyeinek intézése mellett súlyosan beteg, a szobájából kimozdulni nem tudó feleségét is odaadón ápolja. Egyedül szabómester szomszédja, Kachoudas sejti, hogy a külvilág szemében megbecsült polgár felelős valójában az egész várost félelemben tartó gyilkosságsorozatért, aminek eddig öt idős hölgy esett áldozatul. Labbé sejti, hogy a szabómester őt gyanúsítja, így macska-egér játék kezdődik a két szomszéd között. A gépezetbe azonban homokszem kerül, amikor a hatodik gyilkosság meghiúsul, Labbé rendezett világa pedig kezd felborulni...
Georges Simenon idehaza főként a Maigret-köteteiről ismert, ezért kevesen tudják, hogy a világhírű belga író rendkívül komoly elismeréseket kapott a pszichológiai regényeiért is. Sokan úgy tartják, hogy ezek közül az egyik legjobb A kísértetek című mű, mi pedig úgy döntöttünk, hogy vétek lenne nem kiadni, ha már tavaly nagy örömünkre sikerült megszerezni Simenon jogait. Mindez azt jelenti, hogy másra kell számítani, mint eddig: ez nem egy Maigret-történet, ugyanakkor legalább annyira színvonalas és élvezetes. A borítót külön kiemelném: nagyon büszkék vagyunk rá.
Megjelenés: február 16.
Dick: A Frolix-8 küldötte - megjelenés
Jövő hét csütörtökön A Frolix-8 küldötte képében megjelenik az első 2012-es könyvünk, és már most elárulhatjuk nektek, hogy ezt az évet nagyon meg fogjuk küldeni. Rengeteg újdonságra és kiváló kötetekre számíthattok - Dick klasszikus regénye lesz az első. Ez a borítója:






