agave bejegyzései 
könyvheti körkérdés
Rég volt már klasszikus körkérdésünk, és mi lehetne jobb alkalom, hogy felélesszük ezt a jó szokást, mint az Ünnepi Könyvhét, amikor minden az olvasás körül forog? A kérdés egyszerű, mint a bot: milyen Agave könyvvel lettél gazdagabb a héten? Listázás, vélemény, csészealjak!
A hét kérdése - Milyen a Te Agave-álomhónapod?
Rég játszottunk ilyet. Úgyhogy ha van kedvetek, most tegyük fel, hogy idén valóban lesz egy tizenharmadik hónap, amelyben az Agave öt, szabadon választható kötetet ad majd ki. Ha rajtad múlna, melyik könyvek lennének azok? Mindenféle megkötöttség nélkül bármi jelölhető. Már leigazolt szerzők még meg sem írt kötetei, új írók klasszikusai, akár teljes mértékben fiktív munkák is. Pepecselni hajlandók fordítót, borítótervezőt vagy akár (reális) árat is írhatnak a könyvekhez. Szóval?ki mit olvas - rheinfuss
Kisebb elfoglaltságok után íme, mit olvastam az év második negyedévében. Sajnos a mennyiség elmarad a "kollégák" alant olvasható beszámolóitól, hiszen munka mellett elég kevés időm van olvasni, de mire való a nyár, ha nem erre (is).
Ki mit olvas? - tmnk
Eddig nem vezettem naprakész listát az általam olvasott könyvekről, de találtam az internet egyik félreeső szegletében egy általam elhintett kósza megjegyzést az akkor olvasott könyvre való utalással és április 18-i dátummal, majd összeszedtem, hogy utána miket olvastam sorjában.
Kezdésnek a Dohi által itt, a blogon említett krimi, fantasy, sci-fi, thriller-es akció keretében begyűjtöttem három könyvet, ezeket:
Ki mit olvas? - Hegerobin
Több pozitív visszajelzés után, Tejger ötletén felbuzdulva elindítom az uborkaszezon legnagyobb szenzációját, egy új sorozatot, Ki mit olvas? címmel. Lényegében a cím magáért beszél: a blog írói és olvasói számolnak be elmúlt negyed éves olvasmányaikról, mindegyiket egy rövid véleménnyel megtűzdelve. Lehet tekinteni a wiw párjának, hiszen itt is érvényes az örök értékű mondás: "Mutasd meg mit olvasok és megmondom ki vagy!" Bárki fölrakhatja az oldalra saját listáját, vagy ha valaki nem tudja az elküldheti nekem (hegerobin@freemai.hu).
Hogy megjöjjön a kedv, íme az én elmúlt negyedéves listám, április 1.-től július 1-ig:
Agave kvíz 2. évad - döntő
Újracsak Serpentfly szavait tolmácsolom nektek, ezúttal egy vért izzadós kvíz döntőhöz(az enyém kutya füle volt ehhez képest). Íme:
Küldöm a kérdéssort, és pontban 8kor elküldöm mindkettőtöknek, a saját címetekre is.
A válaszokat mindenki a szokásos címre küldje /attdenes@gmail.com/ , és a blogra csak annyit, hogy elküldve.
Ha beérkezett mindkét megfejtés, akkor immáron mindenki által láthatóvá teszem a 2 megfejtést / ergo bemásolom a blogra/, ezután pár perccel pedig a megoldókulcsot és a győztes nevét is.
6+1 kérdést ígértem, ez annyiban változik, hogy 7 kérdést kaptok.
A pontosság magasabb prioritású , pontazonosság esetén az idő dönt .
Bevallom nehéz a sor, de profik vagytok, hiszem, hogy megbirkóztok vele :)
Óra indul!
Agavés könyvek a Könyvesblogon
Tudom sokatok, a Könyvesblogot a méltatlan, leszóló kritikáiról ismeritek, amit sajnos eddig az Agave sem úszott meg szárazon. Azonban az utóbbi időben több igen pozitív hangvételű recenziójuk jelent meg a kiadó könyveiről (ezek közül nem egy az én tollamból). Jó böngészést!
Ikebana-gyilkosságok hullaperformanszal (Dexter darabokban)
Retrókrimi nyárra: A nagy zöld balhé
Betörő a könyvtárszobában (A betörő, akit temetni veszélyes)
Kicsit régebbi, de szerintem még ez sem volt: Philip szerint ők mind Jézus (Szabad Albemouth Rádió)
Továbbá Jeges kolléga Sötét tűz kritikájára mellett még egy: Lord Cromwell szuperfegyvert akar
Agave kvíz 2. évad - döntőbe jutottak
Újabb szériát ért meg az Agave kvíz ezúttal a házigazda és kvízmester szerepét Serpentfly vállalta magára így a megoldások és ez eredmények az ő tollából valóak. Íme:
sci-fi klasszikusok
Az egy dolog, hogy megpróbáljuk rajta tartani a remegő hüvelykujjunkat a nemzetközi könyvkiadás ütőerén, és igyekszünk megtalálni azokat a kurrens szerzőket, akiktől – hogy egy viszonylag friss hozzászólást idézzek – hozzáverhetitek a feneketeket a földhöz.
Agave kvíz 2. évad - 2. kör
A nyárra való tekintettel összerántottuk a két fordulót, hogy, mindenki időbeosztása szerint fejthesse meg őket, a kijelölt határidőn belül. Avégső határidő adott, úgy mint a kérdések. Íme!
Agave kvíz 2. évad - 1.kör
Örömmel jelenthetem be, hogy az Agave kvíz tovább dübörög, immáron a második évaddal jelentkezünk. A kvízmester ezúttal Serpentfly, aki az első játék győzteseként, elég vállalkozó kedvűnek érezte magát a sorozat folytatásához. Ezúttal a játék két körre lessz osztva, az első bemelegítő jellegű tesztet alant olvashatjátok.
Lépésről lépésre Lawrence Blockkal
A Könyvkolónián jelent meg egy rövidke, ámde annál érdekes cikk Lawrence Block- Step by step (Lépésről lépésre) című könyvéről, amivel a távgyaloglást helyezi párhuzamba magával az élettel, így bátran lehet egy memoár kötetnek nevezni. Itt olvasható:
Lépésről lépésre Lawrence Blockkal
Agave kvíz- döntő eredményhirdetése
Június első estéjén, megvívásra került az első Agave kvíz döntője, amelyre már oly régen vártunk. Az első három helyezett megegyezése alapján meg osztoztak a főnyereményt, de a de a dicsőség csak egyiküké lehet, így, aki ezt az utolsó fordulót legjobban oldotta meg az teheti a fejére virtuális babérkoszorúnkat. Kuszkó Rajmund biztosan szebb díjat tervezett volna ( ha lesz folytatás lehet, hogy fog is, ha szépen megkérjük :), de az eszmei értéke a legfontosabb. Íme:
Nem is csigázok tovább senkit, jöjjenek hát a dobogósak!
Agave kvíz - A döntő
Tíz kérdés. Három versenyző. Egy győztes. Ha felkészültetek, akkor indul a döntő!
Agave kvíz - Szétlövés
Elérkezett a mindent eldöntő összecsapás, az Agave kvíz első szériájának történetében. Három hősiesen helytálló, holtversenyben aranyérmet szerzett versenyző maradt már csak talpon, Sauron, Serpentfly és Péntek Magdolna (ha te is szeretnél valami művésznevet, akkor írj:)), ők fognak megmérkőzni a babérkoszorúért egy véresen kemény fináléban. És most a szabályokról részletesebben:
Szétlövés:
A játék kezdete: 2009. június 1. 20:00
A játék indításakor fölkerül az oldalra egy kérdéssor, minden versenyző megpróbálja a leghamarabb bekommentelni a játékhoz. Amint mindhárom megfejtés megérkezett, kiértékelem a helyes válaszokat, és aki a legtöbb pontot érte el az lesz a nyertes. Ha pontegyenlőség állna fönn, akkor a komment megérkezésének ideje dönt. A végeredmény kihirdetése a javítás után rögtön fölkerül az oldalra. A sportszerűség keretei ez alkalommal kitolódtak, tehát segítség igénybe vehető bármilyen formában, kivéve az esetlegesen már beküldött válaszokon kívül, értelemszerűen.
Sok sikert minden versenyzőnek!
Budapest Noir lépten-nyomon
Az Agave keze mindenhova elér. Nagy meglepetésemre, hétfőn reggel az iskolám folyósólyán bukkantam az egyik kéznyomotokra. A rajztanárunk minden évben kiállítja a legkiválóbb munkákat az egyik folyosón, így akadtam rá egy versillusztrációra, ami egy igen érdekes vershez tartozott. Alant olvasható!
Agave kvíz - megoldókulcs
Íme a kért helyes válaszok, mindhárom fordulóról. Jó bogarászást!
Agave kvíz eredményhirdetés + Fejlövés
Lezárult a harmadik, egyben utolsó Agave kvíz forduló, igaz majdnem egy héttel megkésve, de végül csak kiderül az igazság. Végül az érdemben résztvevő játékosok, tíz főre növekedtek, ami nem egy széles mezőny, de azért a jó helyezést elérők, elégedetten integethetnek a virtuálisan összeverődött nézőközönségnek, mert a közhellyel élve, nagyon kiélezett volt a verseny. Voltak buktatós kérdések, amin többen is hasravágódtak, de talán egy sem volt olyan, hogy senki ne jött volna rá a helyes megoldásra. Az anagrammákat meglepően jól vette mindenki, pedig azt hittem, hogy ez lesz a legnehezebb feladvány mind közül. Mindenki összesített ponteredményét közzéteszem, a személyiségi jogokra hivatkozni a Kommentekben lehet. Ha valakit a részletes megoldások is érdeklik, az ugyanitt szólalhat föl ezen kérdésben. A győztes nyereménye egy exkluzív Agave ajándékcsomag, a nyertes postacímét várom a szokásos e-mail címre ( hegerobin@freemail.hu ). De nem csigázom tovább a hangulatot… Jöjjön az eredménytábla!Westlake és Hammett
Miközben őszinte híve vagyok az Agavénak, érthető módon nem minden kiadványért, szerzőért vagyok oda, ennek ritkán adok hangot a személyes szimpátia miatt, de pl. Meyer tagadhatatlanul kihúzta nálam a gyufát. A legfrissebb termésből két könyvet hoztam el, hogy megírom jól a HVG-re, de mivel egyik sem igazán tetszik, inkább itt, barátok között teszem meg.
Agave kvíz III. forduló
Nagy sajnálatomra, nem csatlakoztak új versenyzők a mezőnybe, pedig az első két forduló még mindig nyitott mindenki számára, egészen május 17.-ig! Többen állnak holtversenyben az élen, ezért az utolsó forduló (szerintem) különösen nehéz kérdéseket tartalmaz, aki ezek után állva marad, azt nevezhetjük ki a dicső győztesnek és állhat föl az Agave kvíz képzeletbeli dobogójára, kezében a meglepetés nyereménnyel. A séma ugyanaz: 11 kérdés + 1 anagramma, egy hét a megejtésére. A Kérdésekhez ezúttal sem lehet Agave termékeket és elektronikus tartalmakat fölhasználni, mindenki a saját lelkiismeretére bízza ennek betartását. A válaszokat várom a hegerobin@freemail.hu e-mail címre. Vigyázz, kész, kvíz!
A hét kérdése: az első agavém
Mirelle wiwje nyomán: Melyik volt az első agave kötet az életedben, mi alapján választottad éppen azt? Már többen vallottak e tárgykörben a régi fórumon is, de itt egy helyen gyűlhetnének össze a válaszok. És ez ellen a kiadónak sem lehet kifogása... Tehát?Agave kvíz II. forduló
Véget ért az Agave kvíz első fordulója. A játékosok többnyire jól vették az akadályokat, a rejtett buktatókat és az anagramma feladványt is sikerült majd mindenkinek feltörnie. Mielőtt még a körmötöket rágnátok, hogy kié is lett a meglepetés fődíj, ki kell hirdetnem, hogy a sikerre való tekintettel a játék folytatódik. A második forduló ebben a perben indul és meg sem áll egy teljes hétig, tehát május 10.-én éjfélkor zárul le. A rosszul rajtolóknak és a startról lekésőknek sem kell bánkódniuk, mert a pontszámok a legvégén, tehát a harmadik etap befejezésével összesítődnek, valamint aki esetleg nem küldte volna el az eddigieket, az még utólag megteheti, a lényeg csak az, hogy május 17.-éig, a végleges lezárásig elküldje. Ezen a napon fognak a helyes válaszok is fölkerülni, úgy mint az abszolút bajnok a dobogó legfelső fokára. Az Agave elektronikus és nyomtatott kiadványainak használata a kérdéssor megoldásához szigorúan tilos, és legfőképpen sportszerűtlen! Ha mindenki készen áll, akkor: Vigyázz, kész, kvíz!
Agave kvíz!
Új játék indul az Agave blogon, ezúttal nem cím vagy
fülszövegpályázat, hanem egy könnyed, a kiadónál megjelent könyvekkel
kapcsolatos kvízjáték. Első körben tizenkét kérdés kerül terítékre, aki a
legtöbb helyes választ adja az egy meglepetés nyereménnyel lesz gazdagabb! Hogy
kicsit kiélezettebbé tegyük a játékot, ezért a sportszerűség keretein belül a
résztvevők (saját lelkiismeretük szerint) ne használják a kérdések megválaszolásához
az Agave honlapját és kiadványait. A helyes válaszokat a hegerobin@freemail.hu e-mail címre várom
Hegedűs Robinnak hívnak, Budaörsön élek, azon belül Kamaraerdőben. A tizenhetedik életévemet töltöttem be februárban, így szerintem a blog legfiatalabb tagja vagyok (ha valaki ezt cáfolja, az írjon!). Középiskolai tanulmányaimat végzem a Budai Nagy Antal Gimnáziumban. Magyarból emeltszintű érettségit szeretnék tenni jövőre. Ha rövidebbek lesznek a válaszaim, mint az előttem szólóknak, akkor az azért van mert sajnos én nem tudok évtizedes anekdotákba belefolyni, sőt én most ott tartok ahol sokan kezdték olvasói karrierjüket. Gondoltam ezt jobb ha tisztázzuk.
Ez egy gyors post, inkább körkérdés-jellegű. Mekkora egy ideális könyv a számotokra? Lehet cetiben, vagy akár "akkora, mint a" típusú összehasonlításban is megadni. Érdekelne a vastagság is, szereted, ha egy könyv vastag? Vagy inkább karcsú legyen (tartalomtól függetlenül, értelemszerűen). Kemény, vagy puhafedeles legyen?
dr. (ez a tanulmányaim miatt) Jeges-Varga (ez a feleségem miatt) Ferenc a társadalmi érintkezésben elfogadott elnevezésem, de a blogtársadalmak korában EFri, efrijefeg, jeges, jeges-varga néven váltam ismertté.Pécsett, a Pécs-Megyeri városrész (1979-1991 között Lvov-Kertvárosnak hívták) egyik tízemeletes panelépületének második emeltén élek másfél szobás mikrokozmoszomban feleségemmel, és egyéves kisfiammal.
- Sziasztok, a nevem Balázs és bookoholista vagyok!május 1. éjfélig, az eredményhirdetés május 2.-án Május 3. éjfélig és eredményhirdetés másnap kerül majd föl az oldalra. Akkor
hát nincs más hátra, mint: Vigyázz, kész, kvíz!
Agave WIW - Hegerobin
Mi a méreted?
Agave WIW - jeges
Agave WIW - Before
- Szia Balázs! - zengik az anonim könyvfüggők.
Budapesten, a harmadik kerületben élek, a koromat tekintve annyit mondhatok, közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz. Szakmámat tekintve programozó és félbemaradt közgazdász lennék, megélhetési informatikusként keresem a kenyérre - és a könyvekre - valót. A könyviparhoz legközelebb akkor álltam, amikor Ottó barátomnak besegítettem néha, még az utcai könyvárusítás aranykorában. Elég sok minden érdekel, ha éppen nem olvasok, akkor szeretek sorozatokat nézni, főzni, amit amúgy napi szinten űzök. Egyik nagy álmom ehhez kapcsolódik: szeretnék egyszer egy saját éttermet. Nem feltétlenül valami extrát, inkább hangulatost, kicsit, szerethetőt, ahol nem ipari méretekben kell műanyag tápot előállítani. Szeretek alkotni, teremteni, nagyon keresem a kiutat, amivel valami mást csinálhatnék, mint a jelenlegi munkám. Szeretem és értékelem a humort, utálom az erőszak minden formáját.
Mit is mondhatnék még anélkül, hogy különösebben belemélyednék... Feltaláltam az örökmozgót! Lénának hívják, négy éves.
És akkor a könyves kérdések:





