Miles Whittaker bejegyzései 
Miles Whittaker Philip K. Dickről
Philip K. Dick néhány regénye egészen zseniális. A Kamera által homályosan, Az ember a fellegvárban, és persze a legnyilvánvalóbb, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? Az utóbbi főleg a Szárnyas fejvadászra való hatása miatt. Dick regényei látnokiak voltak, jóval megelőzték a korukat, ráadásul érződik bennük pszichedelikus kábulat, már-már őrület, amit nem nagyon találni más írók műveiben. A történetek ugyan végig megőrzik az egységes elbeszélésmódot, de az ötleteket több szinten fejezi ki Dick, így ezek közül jó párat csak többszöri olvasás után lehet felfedezni.
Azt kell mondjam, hogy nekem Az ember a fellegvárban a kedvencem. Igen hitelesen ábrázolja a politikai cselszövések természetét, jól megérteti az olvasóval a nemzetközi konfliktusokat, és megmutatja, mi az általánosan elfogadott valóság, szemben a ténylegessel. Vannak mindennapi dolgok a könyvben, amiket mindenki valóságként értelmez, miközben a világ teljesen másképp működik. Ugyancsak rendkívül meggyőzőn mutatja be, hogy milyen az, amikor a történelmet a győztesek írják, és nem az igazi tényekre alapozzák. Minden történetnek mindig két oldala van, és az elfogadott gyakran nem a valóságot jelenti, ahogy láthatjuk a könyv végén. Közelebbinek találom ezt a mai világhoz, mint Dick bármely más futurisztikus regényét. Persze, ez egy alternatív világban játszódó regény, de bemutatja több formáját a napjainkban is alkalmazott ködösítéseknek, manipulációknak.
Miles Whittaker a Demdike Stare nevű brit experimentális duó tagja.
Amennyiben te is meg szeretnéd osztani velünk a gondolataidat Philip K. Dickről, írj a pkd@agavekonyvek.hu címre. Szavazni augusztus 31-ig van időd.






