Izing Róbert bejegyzései 
Izing Róbert Philip K. Dickről
Avassuk szentté Philip K. Dicket, oké? Amikor 2003-ban egy könyvesboltban állva találkoztam Az ember a Fellegvárbannal, egy egészen határozott gondolat fogalmazódott meg bennem. Akkoriban egy kulturális tévéműsor szerkesztőjeként dolgoztam, és azonnal felkutattam ezt az általam nem ismert kiadót, és be is hívtam őket egy interjúra a stúdiónkba, hogy így jelezzem elismerésemet az általam forradalminak tartott tett iránt, és egyúttal felhívjam – valószínűleg csekély számú – nézőink figyelmét erre a nagyszerű, történelmi eseményre. (Abba most nem is megyek bele, hogy egy 10-es skálán mennyire vagy őrült, hogy azt hidd, hogy 2003-ban, Magyarországon jó ötlet kiadni egy PKD-regényt. 8? 9?) Bár próbálom sztoikus nyugalommal, vagy buddhista szerzeteseket idéző távolságtartással szemlélni ezt a valóságnak nevezett dolgot, ahogy sokunk, úgy én sem vagyok maradéktalanul elégedett a bennünket körülvevő világgal. Ha forró olajba hempergetnek, és közben fiatal kortárs költők verseit olvassák fel, akkor sem tudnám megmondani, hogy miért, de az Ember a Fellegvárban borítóját bámulva (ami számomra "a" Dick regény) határozottan úgy éreztem, hogy a körülöttem lévő világ egy árnyalatnyival elviselhetőbb lett. (Lehet, hogy ez olyan, mint Dicknél az apja gázmaszkja, vagy a Beatles-dal, csak fordítva.) Ez az érzés ugyan halványult bennem az évek során, de minden egyes alkalommal, amikor egy Dick regény magyar megjelenéséről értesülök, az ismétlődő, biztonságot nyújtó dolgok láttán érzett megkönnyebbülés fut át rajtam: "- Huh, egy újabb Dick regény. Akkor a világ talán még sincs elb@&#va teljesen."





