Bus István bejegyzései 
Bus István Philip K. Dickről
Ha már Dick, legyen kemény! (elnézést...) Philip K. Dick agya olyan rugókra jár, amelyek valami végtelen szingularitásban lüktetnek fel s alá, sohasem látott ívek mentén, kicsavarodva, önmagukba visszafordulva-kapaszkodva. Minden novellája és regénye meghökkent, olvasás közben pedig rádöbben az ember arra, amire már minden kritikus felhívta a figyelmét idejekorán: egész Hollywood tőle nyúlt.
Az Istenek invázióját azonban soha az életben nem fogják filmre vinni. (Talán Stanley Kubrick megpróbálkozhatott volna vele – hasonlóan beteg volt, mint az író.) Dicknek ez a műve ugyanis már-már nem is sci-fi, hanem valami végtelen, hallucinációkkal megterhelt lázálom. A CY30-CY30B csillagrendszer elhagyott kisbolygóján jelenik meg Jah, a száműzött isten, hogy az ott magányosan dolgozó Rybys Rommey méhében a Földre küldje fiát. Rybys és Herb Asher, a könyv másik főszereplője elindul hát az anyabolygóra, amely éppen Belilah, a sötétség istene tart uralma alatt. Az istenek természesen brutálisan összecsapnak, de addig filozófia, vallás és sci-fi keveredik, úgy, hogy alig tudjuk kibogozni. Nyomokban humort is tartalmaz, de viccnek azért durva lenne. A könyv végére érve mindenesetre hálásak lehetünk Dicknek, hogy nem a mi agyunkban fogant meg ez a kegyetlenül zavarba ejtő történet.
Bus István a Playboy főszerkesztője.
Amennyiben te is meg szeretnéd osztani velünk a gondolataidat Philip K. Dickről, írj a pkd@agavekonyvek.hu címre. Szavazni augusztus 31-ig van időd.





