olvasónapló bejegyzései 
A penge élén
Az Agave Kiadó a Ha a szent kocsma is bezár visszatekintő regényét követően – ahol a régi kocsmajáró Scudderről találkozhattunk – a Nyolcmillió halál által kitaposott utat folytatja, és az egykorvolt bárok nélküli New Yorkot tárja elénk magányos főhősén keresztül.
A Scudder sorozat erőssége abban rejlik, hogy a bűnügy sok esetben másodrangú kérdés, sokkal inkább egy társadalom személyes látképét kaphatjuk általa.
A penge élén című kötetben egy aggódó apa keresi fel az ex-hekust, hogy kutassa fel eltűnt lányát, aki szebb álmok reményében érkezett Indianaból Manhattanbe, de most hűlt helye, eltűnt anélkül, hogy bárkinek üzent volna. A történet másik szálán egy az AA-gyűléseken frissen megjelent fiatal férfi kezd barátkozni Scudderral.
Abban mit sem változott a Scudder regények világa, hogy komor képet festenek New York sötét sikátorairól, utcáiról. Most sem járunk másképp, mégis szerintem az egyik legjobban sikerült Scudder regénnyel van dolgunk ez esetben. Azt megszokhattuk, hogy lassan hömpölyög előre az aktuális nyomozás, de ez esetben a kilátástalan kutatás eredménye a semmiből bújik elő, és olyan erővel csap pofán az igazság, hogy az előre kiszámíthatóban is kiszámíthatatlanra lel az olvasó. Mindemellett egy nem várt csavart is tartogat a végére a történet.
Block komor hőse továbbra sem látja fényesebben az őt körülvevő világot, de legalább nem iszik, még ha olykor szeretné is, most már nem akar menekülni a fájdalom elől, ha fájdalmas az élet, hát had fájjon.
Budapest Noir
1936. októberében Gömbös Gyula Magyarország miniszterelnöke meghal. Az elkerülhetetlen romlás felé robogó ország mély gyászba burkolózik. A nemzeti bánat idején a kétes hírű Terézváros egyik kapualjában, a Nagydiófa utcában egy fiatal lány holttestére bukkannak. Az Est című hírlap helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, az Amerikából hazavándorolt Gordon Zsigmond a látszólag kéjnő gyilkosságnak tűnő ügy utáni szimatolása során folytonosan falakba ütközik. Az újságírói oknyomozás szálai a társadalom legfelsőbb és legalsóbb bugyraiba is elvezetnek. Gordon az egyetlen, aki meg akarja találni a lány gyilkosát. Az esetről ugyan cikket nem írhat, de a kíváncsiság és a fenyegetések és ijesztgetések okozta dac egyre kitartóbbá teszi.
Bernie még mindig szórakoztató - kritika
Az elmúlt hetekben kevés olyan könyvet sikerült kifognom, ami valóban elégedettséggel töltött el. Volt köztük krimi, fantasy, sci-fi, de egyiket sem éreztem igazán magaménak olvasás közben, nem vontak bele úgy a történetbe, ahogyan "elvártam" volna tőlük. Nem nagyon szeretek könyvet fél (vagy negyed) úton abbahagyni, de a legutolsó csalódással mégis ezt tettem, és lemeltem a polcomról az új A betörő, aki... kezdetű Block-regényt, amivel egyre többet szemeztem a napokban. És végre valami szórakoztatott.
szeretem is meg nem is? - a drogháborúról
Imént fejeztem be a regényt, és bár a legtöbb itt blogoló illetve olvasó már régen túl lehet a Drogháborún, sőt már túl is lépett rajta (esteleg igyekszik elfelejteni), mégis úgy éreztem, hogy megosztom a gondolataimat.
Az egyik oka annak, hogy pusztán most végeztem Winslow könyvével, az időhiány. Előfordult, hogy két hétig egyáltalán nem olvastam, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan egymással ellentétes érzésekkel viaskodtam olvasás közben. Ehhez jött aztán az utóbbi pár nap, amikor az utolsó 200 oldalt viszonylag gyorsan kivégeztem, és a zavarom csak növekedett.
Az esetleges SPOLIEREK elkerülése végett a tovább mögött folytatom.
Nemolvasó napló - A férfi, akit Spade-nek hívtak
No, a sok fényezés után némi szájhuzogatás következik.
Az úgy volt, hogy a Törött angyalok után még muszáj lett volna olvasnom valamit, egyszerűen kellett, mint egyszeri alkesznek a kannás bor. A választásom minden különösebb megfontolás nélkül erre a kötetre esett. Kicsit elbizonytalanított a fülszöveg, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy az 1920-as évekbe szeretnék utazni a 2500-as évek után, de ha már ezt dobta a gép, belefogtam.
Sajnos már az első novella végtelen egyszerű, lineáris szerkezete és kissé üresen pattogó tőmondatai felkeltették a gyanúm, hogy nem ez az a könyv, amit nekem mindenáron el kell olvasnom. Nincs vele semmi baj, talán leginkább lejárt a szavatossága, minden, amit olvashat benne az ember, megírtak már újra, sokszor és sokkal jobban. A kor milliője egyáltalán nem érezhető ki belőle, pedig én általában vevő vagyok a profin ábrázolt múltbarévedésre (oh, azok a Stephen King féle ötvenes-hatvanas évek!).
Nem állítanám, hogy túl sokáig próbálgattuk egymást, két esti ágyjelenet és három novella után elváltak útjaink. Ha lenne olyan rovata az Agavénak, hogy "Melyik író könyveit nélkülöznénk a legsívesebben a továbbiakban", tőlem egy biztos szavazat menne Mr Hammetnek. Remélem senki mélyebb érzéseibe nem gázoltam a dologgal, de nekem egyszerűen nem fekszik.
amikor a sci-fi beszippant - UPDATE
clarke: búcsúbáj hölgyei
Ezt a posztot Mirelle tette fel, csak valami elcsavarodhatott útközben, mert nekem szétverte két böngészőmet is. Ezért most én teszem fel csonkítatlanul, és remélem, hogy most már nem veri szét.Bálint
---
"Ma találtam:
Olvasónapló kritika a Búcsúbáj hölgyeiről
Mirelle"






