olvasó bejegyzései 
ÉS-kritika a Vérszívó démonokról
Bárány Tibor értékeli nagyra a Moore-életművet. Vigyázat, spoileres! Viszont "az Agave Kiadó az elmúlt években az egyik legmegbízhatóbb magyar kiadóvá nőtte ki magát"... Néha átmennek durvába
Gaiman kritika a Könyvvizsgálóknál
Most találtam a Freeblog főoldalán: Könyvvizsgálók_Csillagpor kritikaA romantikus gyilkos - olvasói kritika
Valahogy nem igazán jól jöttünk össze mostanában a Block könyvekkel, a legutóbbi betörősnek is gyanakodva álltam neki, bár aztán ugye nagyon is jó vége lett. (És A betörő aki úgy festett, mint Mondrian pedig különösen remek és csavaros volt, ezt is hozzá kell tennem.) Egy kicsit Block mindhárom általam ismert hőséért odavagyok, Bernie, Keller és Scudder is bejön nekem, nyilván egyikhez sem mennék feleségül, de azért szívesen megismerném őket. Kellert, hiába az a munkája, hogy pénzért öl meg embereket, én tulajdonképpen sosem tartottam igazi gyilkosnak, ahogy mondjuk a Drogháborúban van jónéhány undorító darab, akik még élvezik is. Kellernek ebből él és kész. De azért az egyértelmű volt, hogy mind ő, mind a társa, Dot, akivel azokat a remek abszurdan vicces beszélgetéseket folytatják, többre lennének képesek. Legalábbis az én értékrendenben a gyilkolás, bármily hatékonyan is csinálják, nem tartozik az értékes dolgok közé – persze sosem akartam még senki megöletni, ez esetben talán megváltozna a véleményem. Szóval már régóta kívántam Kellernek valami változást, egy esélyt, hogy végre kiléphessen a bérgyilkosságból, még akkor is, ha ezzel vége van a sorozatnak. Ennyire megkedveltem, ami persze hülyeség, tudom. Annak idején nagyon izgultam, hogy hátha lesz valami komolyabb a kutyasétáltatós lánnyal és őszintén reméltem, hogy Keller nem fogja megölni, nehogy összetörjenek a kis illúzióim. És Block megint tudta, hogy mit szeretnék, a Bérgyilkos inkognitóban című nagyon friss (az amerikainál is hamarabb jelent meg magyarul a könyv) darabja a sorozatnak jelentős változásokat hoz Keller életében. Tényleg jelentőst. Hogy ne mondjak többet, mint a fülszöveg, csapdába csalják, egy kormányzó meggyilkolását akarják a nyakába varrni, miközben pont akkor és ott senkit nem is ölt meg. Vicces is lehetne, ha nem lenne annyira kétségbeejtő, hogy nincs elég pénze, a tévé folyton az arcát mutatja és többnapi autóútra van a lakásától. Klasszikus road sztorivá válik a könyv közepe, egészen addig, amíg Keller meg nem érkezik valahová, egy szimbolikus helyre, ahol minden megváltozik. Van az a mondás, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert esetleg valóra válik, nos, ezúttal ez teljes mértékben bejött, mivel Block megírta a legtitkosabb, legromantikusabb vágyaimat Kellerrel kapcsolatban. A gond az, hogy amíg csak az én fejemben élt, addig nem volt annyira ciki, de így már egy csöppet nyálas. Tudom, tudom, mindennel elégedetlen vagyok, igaza van annak, aki ezt szeretné a fejemhez vágni. De mégis, mi lesz a harcosból, ha elveszik a kardját?
banks: nézz a szélbe - kritika
Kultblog, flynn, Banks. Itt.
Kard által és Agave 100 kritika
Két újabb kritika szerény személyemtől: a Kard által a Napvilág.Net kulturális hírportálon, az Agave 100 a netBarátnőn olvasható.
B. Szabi
bérgyilkos inkognitóban - olvasónapló
A Bérgyilkos máig különleges kedvencem. Ez volt az egyik legelső Agavés könyv, amit olvastam. Ezzel nyertem bebocsátást Lawrence Block világába. Itt ismertem meg Kellert, aki egyik kedvenc regényalakommá vált: a novellafüzér képes volt egy nagyon szerethető, érzékeny figurává formálni egy szenvtelen gyilkológépet. A több szempontból meghatározó kötetet aztán két másik követte: a Bérgyilkos a célkeresztben Block formátumot váltott, és az első kötet novellafüzér-jellege erőteljes átívelő szállal megtámogatott, hagyományosabb regényszerkezetnek adta át a helyét. A már az első kötetben is lenyűgöző párbeszédek itt szinte teljes egészében kitöltötték a regényt, gyakran tíz oldalon át vitatta meg a világ - és Keller - gondjait kedvenc bérgyilkosunk és házinéni-megbízója, Dot. Az átívelő szál végül kissé túlzottan rányomta a bélyegét a könyvre, főként, hogy a gondosan felépített suspense-t elég haloványan sikerült csak "lecsapni". A harmadik kötettel aztán Block megpróbálta megtalálni az első kettő közti arany középutat - sikerrel. Volt némi átívelő szál, de nem túlontúl hangsúlyos, inkább hajazott az első kötet novellafüzér felépítésére, ám mégis regényszerű maradt.
A Bérgyilkos mindörökké utolsó oldalaival a trilógia, úgy tűnt, mindörökké lezárult. Aztán megérkezett a hír: jön a negyedik kötet. Egy percig sem bántam, hogy újra találkozhatok Kellerrel, de az azért megfordult a fejemben: hogyan lehet mégis folytatni? Hogyan lehet új vért pumpálni a sorozatba? (Vagy lehet, hogy Keller történetei nem is igénylik a változást?)
A tovább után spoilerekkel.
a betörő, aki eladta ted williamst - olvasói kritika
Sokszor kinyilvánítottam már, mennyire szeretem Blockot és nagyon vártam az új Bernie könyvet, A betörő, aki eladta Ted Williamst. Aztán ahogy belekezdtem, azon vettem észre magam, hogy bár élvezem a könyvet, de mégsem tudok benne igazán elmerülni, mert attól tartok, hogy megint ugyanaz fog történni, mint máskor. Bernie könyvet ad el, aztán rátör a betörhetnék, nem, de mégis, hulla, nő, flört vagy dugás, rendőrség, vád, nyomozás, végső tisztázás, össznépi boldogság. Persze egy azonos szereplőkkel operáló sorozatnál az ismétlődés végül is nem meglepő, de most nagyon szerettem volna, hogy másképp legyen, hogy ne legyen igazam. És Block megérezte.:) Nem állítom, hogy Bernie élete igazán jelentős fordulatokat vett volna a könyv során, de a betörős sztorikba kissé belefáradt lelkemet azért igen kellemes meglepetések érték, ahogy bonyolódott a történet. Megvolt az összes kötelező elem, de kicsit összerázva, kicsit megcsavarva és jól megfűszerezve. A gyilkos személye ugyan okozott egy kis csalódást, de összességében Bernie még mindig nagyon vonzó és vicces, a párbeszédek pedig zseniálisak. Block még megajándékozott egy újabb ötlettel is, hogyan töltsem tisztes öregkoromat. “... ha az embernek nincs olyan kedvenc könyve, amit elolvas szívesen akár kétszer vagy háromszor is, akkor mindent nyisson, csak könyvesboltot ne.” Bernienek persze van, ezért is szeretnék vele annyira találkozni egyszer.
don winslow: drogháború - ajánló
Roboz Gábor az ekuklturán írt a Drogháborúról.
Bálint
sötétség, fogd meg a kezem - olvasói kritika
Éppen egy éve jelent meg Dennis Lehane Egy pohárral a háború előtt című regénye, melyben először lép színre a Kenzie-Gennaro magánynyomozópáros. A könyv egy nagyon tudtaosan szerkesztett, társadalomkritikai mélységgel rendelkező történet, nagyszerű karakterekkel, hiteles környezetrajzzal. Olyannyira jól sikerült Lehane első regénye, hogy rögtön Shamus-díjat is kapott érte. A legújabb Kenzie-Gennaro történet megtartotta a korábbi regény erősségeit, sőt jelentősen tovább is vitte azokat, újabbakkal gazdagítva.
a budapesti kaland - olvasónapló (3. rész)
A regény (számomra) utolsó része a korábban már említett a főszereplő és egy pesti fiatal lány közötti szerelem/vágyakozás kibontásáról szól, illetve arról, hogy ezek az érzelmek hogyan változtatják meg a két embert, és milyen következményekkel jár nemcsak az ő, hanem környezetük életében is.
A budapesti kaland - olvasónapló (2. rész)
A budapesti kaland harmadik fejezete rendkívül ötletes címet kapott: Az aréna. Ebben tulajdonképpen arról van szó, hogy Kádár Antal megkapja a budapesti "haverok" levelét, és úgy dönt, hogy hazalátogat. Miután megérkezik, az összes egykori osztálytárs a pályaudvaron várja.
Azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy mindenki akar tőle valamit. Mindenki ringbe száll, hogy elnyerje a meggazdagodott "barát" kegyeit, mindenkinek van valamilyen ötlete, hogyan lehetne kihasználni a kedvező alkalmat. Mindenki magánéleti, üzleti, munkahelyi problémáit akarja megoldani, esetleg egy jó partit találni a legidősebb lánynak, eladni a családi kincseket... mindegy, csak pénzt lehessen csinálni.
Donald James emlékére
Megdöbbentett a hír, amit még júliusban olvastam a brit The Guardianban, mely szerint még 2008. április 28-án elhunyt Donald James, a Vadim-trilógia írója. Mivel én eddig nem hallottam erről (vagy csak elkerülte a figyelmemet, hogy valaki már említette az Agave fórumon), gondoltam megérdemli az Agave Kiadó egyik szerzője, hogy megemlékezzünk róla. Nyugodjék békében!
Angolul olvasóknak az alábbi linken elérhető a The Guardian nekrológja.
http://www.guardian.co.uk/books/2008/jul/24/television.television
carr: a sötétség angyala - kritika
Caleb Carr regényéről ezúttal flynn követett el könyvajánlót
a kultblogon.
A budapesti kaland - olvasónapló (1. rész)
Július közepén Angliába készültem egy háromhetes nyelvtanfolyamra, és úgy gondoltam, hogy alkalomadtán unalmamban(?) vagy csak azért, hogy magyar szót is olvassak, elvittem magammal Körmendi Ferenc A budapesti kaland című művét. Régóta szemeztem már vele, meg már két éve adta ki az Agave, csak mindig volt valami, ami jobban érdekelt. Most azonban még a téma is "aktuális" volt számomra.
Egyáltalán nem bántam meg, hogy elkezdtem olvasni, mert Körmendiben egy egészen kivételes, jó tollú, stílusos, változatos írót ismertem meg. A három hét alatt átrágtam magam a könyv felén (végül is annyira nem unatkoztam...), ami lényegében egy zárt szerkezeti egységet alkot.
Az első két fejezet a regény két főhősét ismerteti meg az olvasóval, de nem egyszerű leírások és "elmesélések" alapján, Körmendi ennél fantáziadúsabb. Az első fejezetben megismerjük a két világháború közötti Magyarországon élő Kelemen Andort, a második fejezetben pedig egykori osztálytársát, Kádár Antalt.
Don Winslow - Drogháború (olvasói kritika)
No, csak sikerült befejezni, remélem nincs harag, ha az ilyen jellegű kritikáimat továbbra is csak linkelem: http://ezismegvolt.blog.hu/2008/08/05/don_winslow_droghaborunovik: őfelsége sárkánya - kritika
Ugyan kadarm kommentben írta meg, én úgy gondolom, külön posztot érdemel, amit Őfelsége sárkányáról írt egyszer a
hvg.hu-n
másszor meg
az olvasónaplón
Bálint
carr: a sötétség angyala - kritika
Ismét egy dicsérő kritika, ezúttal Bíró Szabolcs (a.k.a. Fanatikus Könyvevő) tollából emitt.
Bálint
szerzőkritika - hamilton
Bár az Agave kiadóra PKD miatt figyeltem fel, az első könyv, amit olvastam, Laurell K Hamilton vámpírvadász sorozata volt. Álltak a polcon a könyvek, én meg találomra leemeltem egyet, mondván, hogy a csajnak elég sok könyve jelent meg, a felállás is érdekes, próbáljuk meg, mi sül ki belőle. Hála a gondos kiadói munkának, rögtön az első lapoknál kiderült, hogy itt bizony egy sorozatról van szó, aminek a negyedik, vagy ötödik kötetét tartom éppen a kezemben, így gyorsan vissza is tettem, sorba raktam a könyveit (talán 7 vagy 8 volt akkoriban) és nekiláttam az elsőnek.
novik: őfelsége sárkánya - kritika
Friss, ropogós kritika Novik sárkányos regényéről az ekulturán.
Itt olvasható: http://www.ekultura.hu/mutat.php?cid=4508
Gaiman: Sosehol - kritika
Isolde is olvasta, írt róla szépeket (nem olyan régen).
Neil Gaiman: Sosehol
Szerzőkritika - Banks
Egy kiadót a kiadványainak minőségén túl nagyon erősen meghatároznak a szerzői is. Egy karakteres kiadó nevének említésekor beugranak a szerzői, az ismertebb szerző neve pedig felsejdíti az emberben a kiadót. Összetartoznak egy idő után.
Banks az egyik sokkötetes Agavés szerző, akinek - másfél kivételével - az összes megjelent könyvét olvastam, ráadásul mind közül a legellentmondásosabb, ésszerű döntésnek tűnhet róla írni elsőként. Az Agave könyveire a kiadó sci-fi vonala miatt figyeltem fel annak idején, így komoly várakozásokkal tekintettem a recenziók által nagyszerűnek mondott Banks könyveire. Boldogan fészkeltem be magam a kényelmes ágyba, kezemben a legvastagabb könyvével, aminek a tartalma is érdekesnek tűnt. Sajnos ezt a boldogságot hamar a felváltotta a csodálkozás, majd a döbbenet, ennyire szar könyvet rég olvastam. Elviselhetetlenül idióta nevek, dagályos, nehezen követhető írás, a történetnek se füle, se farka, minden lap szenvedés. Küzdöttem becsülettel, nem egy könyvet olvastam már, ami csak nehezen indult be, de a Sötét háttér előtt száz oldalon belül bekerült az ágy alá, ahonnan csak hónapokkal később került elő, akkor is csak azért, hogy visszakerüljön a polcra. És ott is maradjon, a szerző többi kötetével egyetemben.
Annak ellenére, hogy az első találkozás ennyire élesen megmaradt bennem, arra nem tudok visszaemlékezni, hogy mi volt az a kötet, amit aztán mégis levettem és elolvastam, és az se, hogy mindezt milyen indíttatásból tettem. Az biztos, hogy nem bántam meg, hiszen utána - igaz félig-meddig egyfajta perverz kíváncsiságból - végigolvastam a szerzőt. Banks jó, fantasztikusak az ötletei, jól ír, de sose fog a kedvenceim közé tartozni.
Lássuk először, mit nem szeretek Banks-ben.
Saylor: Caesar ítélete - megkésett félkritika
saylor: caesar ítélete - kritika
Kritika a legutóbbi Gordianusról a KönyvesBlogon:
Mit adtak nekünk a rómaiak?
olvasónapló - a zebra dala - mission completed
Miután már olvashattam az áttörést jelentő első nagy durranást és az ezidáig utolsó kötetet le Carrétól, az A és a Z ismeretében nagyon kiváncsi vagyok a teljes ábécére.
A zebra dala olyan, mint az észak-afrikai turistaközpontokban előszeretettel árusított üvegdobozolt skorpiók. A keret letisztult és szögletes, a tartalom tökéletesen torz és halálos mérgű. (Nem úgy, mint ez a kívül-belül vacak hasonlat.)
Mintha le Carré igazából a középtáji klasztrofób kamaradrámát akarta volna megírni. A főszereplő és körülményei kötelező bemutatásán muszájból végigvágtat, aztán a csúcsponton túl hamar szétszálazza, amit összekutyult, olyan véget kerekít, amellyel az olvasó képes lehet megbarátkozni és amelyet az előzmények ismeretében is hajlandó elhinni talán. A két széle magabiztos rutinmunka, a belseje csípős remekmű.
A párszereplős betét, a tárgyalófelek elletmondásos és lüktető viszonyrendszerével, a világról alkotott hideglelős diagnózissal pontosabbnak, keresetlenebbnek és találóbbnak tűnik, mint a Drogháború vérgőzös végítélete. Azt engedi sejteni, hogy a dolgainkat valóban efféle mozgatórugók működtetik, hogy a diplomácia tényleg ilyen könyörtelen és ennyire önös szempontok által motivált mesterség.
A könyvben megidézett alakok közül a főhős inkább csak lakmuszpapír, kevés karakteres jellegzetességgel. Az üzletszerzésként értelmezett világpolitika kisszerű mellékalakjai sem hagynak mély nyomot, Mr. Anderson és az ügyvéd epizódjai az emlékezetesebbek közé tartoznak. Hannahba azonban magától értetődő módon lehet beleszeretni, ahogy megszakítatlan távolléte ellenére Penelope is üzembiztosan utálható meg . Az afrikai egyezkedők mindegyike inkább típus, mint személyiség, Mwangaza és HAJ azonban kétségkívül az érdekesebbek közül való.
És bár a szerző látszatra otthonosabban mozog hűvösebb éghajlaton, ezzel a könyvével mégis sikerül megszerettetnie Afrikát. Eléri, hogy a legforróbb földrészt ne csupán Kittenberger Kálmán vagy Bob Geldof szemüvegén át lássuk, hogy képesek legyünk otthonként gondolni rá. Küldetés teljesítve.
Olvasónapló - Drogháború (updated)
Alig van időm olvasni, eddig csak épp belefogtam, majd a fodrászra, tegnap meg a fogorvosra várva haladtam valamit a könyvvel.
Winslow már majdnem az összes hibát elkövette a "mit gyűlölök egy regényben" top ten listájából, de mégis érdekes a könyv. Eszméletlen jó az ábrázolásmódja, anélkül, hogy különösebben hosszú lére eresztene egy leírást, tökéletesen kialakítja a szituációt. A párbeszédei feszesek, feszültséggel teliek, a karakterei élők (amíg meg nem ölik őket, hehe), szóval működik benne valami, amitől jó olvasni.
Nem tudom, hogy lehet értékelni egy fordítást, az eredeti szöveg ismerete nélkül, de az mindenesetre egyértelmű, hogy a fordító jó munkát végez, abszolút magyaros, jól megfogalmazott a könyv, nincs benne olyan érzés, hogy "ezt biztos abból fordította, hogy...", szóval működik. Márpedig ezt tartom a legfontosabbnak és maximum második helyen a szöveghűséget.
Szóval, amit utálok:
- Nyomasztó, erőszakos légkör
Ez volt az első, ami még a fülszövegnél kiderült, és amiből egyből tudtam, hogy nem fogom szeretni a könyvet. A reménytelen, sivár, erőszaktól és gyűlölettől teli világ nem kellemes olvasmány, márpedig én azért szeretek olvasni, hogy kikapcsoljon, szórakoztasson, lenyűgözzön, nem a mindennapi erőszak hordalékát akarom látni még ilyenkor is. Ennek ellenére - legalább is a 94. oldalig - mindez elviselhető mértéket ölt.
- Jelenidejű történetmesélés
Ettől nekem lábrázásom van, nem egy könyvet tettem már le azért (persze nem biztos, hogy puszán azért), mert jelenidőben írták meg. Szerencsére a Drogháborúban eddig igen sok visszaemlékezést olvashatunk, amik múltidőben vannak és a már említett nagyon erőteljes ábrázolásmód miatt volt, hogy észre se vettem, mikor váltott vissza a könyv jelenidőre, úgyhogy egyelőre ezzel is elvagyok.
- Ugrálások az időben
Nem szeretem, amikor úgy kezdődik egy fejezet, hogy "négy évvel később", főleg, ha előtte éppen kialakulni kezdett valamilyen helyzet, épp kezdett érdekessé, izgalmassá válni, az ember pont elfogadta a környezetet, a szereplőket. Erre aszongya "négy évvel később"...
- Vezérfonal hiánya
Az előző pontból adódik, hogy a könyvből egyelőre nem szűrhető le semmilyen vezérmotívum. Az ugrások ugyanis nem csupán időben történnek, de minden esetben otthagyjuk az addigi helyszíneket és szereplőket, és egy vadonat új történet kezdődik. Ezt természetesen betudhatjuk a könyv bevezetőjének, hiszen a tartalom alapján több szereplő verbuválódik össze egy közös történetre, most tartunk a harmadik ilyen etapnál (a kurvánál, hogy konkrét legyek), de ahogy számolom, talán ezzel ki is lesz a létszám. Ez a semmiben függés persze így a századik oldal környékén már kicsit zavar (főleg, hogy az első részben kb 8 évvel ezelőtti helyzetükben ismertük meg a szereplőket, de szerintem még most sem tartunk jelenidőben), de elfogadom, hogy majd kerekedik valami. Remélem valami olyasmi, amire rámondhatjuk, hogy egy jó sztori, nem pedig csak valami metszete pár ember életének...
Persze van még pár dolog, amit nem szeretek, de ezek szerencsére nem szerepeltek a könyvben, remélhetőleg nem is fognak. Mindenképpen jó pont, hogy az összes szenny és mocsok mellett egyszer képes volt hangosan megnevettetni!
Azt hiszem, most kiveszek 1-2 óra szabadságot és beülök a kádba kicsit olvasni...
UPDATE
Nos, egy órával később már lényegesen kuszálódnak a szálak, bár megint ugrottunk egyet az időben, de most minden összefügg mindennel. A sztori egyre inkább a "magányos hős nagy harca" irányba mutat, aminek ráadásul megint olyan ára van (olvasási szempontból), amit nem szeretek, de a könyv továbbra is hozza a színvonalat. Kicsit ambivalens érzés, hogy olvasnám is, meg nem is, tetszik is, de idegesít is...
Kard által kritika by Before
Jóreggelt mindenkinek!
Kis lépés ez az Agave blognak, de nagy ugrás egy Before-nak, íme az első vendégblogger-bejegyzés! Rövid leszek és pofátlan, csak linkelném a Kard általról írt véleményemet!
http://ezismegvolt.blog.hu/2008/07/15/c_j_sansom_kard_altal
Iain (M.) Banks és a fene
kadarm az Olvasón megosztotta velünk is, mi a baja Banksszel. Lehet, hogy nincs egyedül ilyes érzéseivel?
Bálint
Block és Lehane
Aki még nem ismerné az Olvasó blogot, annak remek alkalom megismerkedni vele két kritika/ajánló formájában. A Blockról szólónak az a kadarm a szerzője, aki az interjút készítette velünk a hvg.hu-n, és Anának is benne van a keze, aki rendben tartja a blogunkat.
Bálint





