http://agaveblog.hu/
Ez az Agave Könyvek hivatalos blogja, amelyen naprakész információt szolgáltatunk a kiadóról, a könyveinkről, meg minden másról, ami velünk kapcsolatos.




Barátaink


Közreműködnek:

A pályázatok nyertesei:

  • Tauer Szandra
  • Marton Gergely
  • Sas Zsuzsanna
  • Oroszlány Balázs
  • Derzsy Balázs

  • free web counter

    Az özvegy - előkészületben!

    1934-ben járunk. Coudercné, a középkorú özvegyasszony félig süket apósával él a tanyáján, ahová tizennégy évesen került szolgálólányként, pár év múlva hozzáment a család fiához, majd idejekorán megözvegyülve átvette a ház irányítását. Elhunyt férje ellenséges nővérei hiába próbálják azt tőle visszakaparintani, az özvegy minden erővel küzd ellenük. Egy nap a tanyán felbukkan egy titokzatos, jóképű idegen, akiről kiderül, hogy gyilkosságért öt évet töltött börtönben, mielőtt kiengedték. Az özvegy Coudercné kisegítőként alkalmazza Jeant a tanyán, és rendhagyó kapcsolat alakul ki közöttük. A férfi kezdetben megnyugszik, lecsillapodik az idillinek tűnő környezetben, de egy váratlan esemény hatására igazi kötődéseket nélkülöző gyerekkorának, majd későbbi letartóztatásának emlékei lassan felelevenednek benne, s ez hamarosan drámai következményekkel jár...

    Simenon mesterien megírt pszichodrámája egyszerre könyörtelen társadalombírálat és tragikus történet. A könyvből 1971-ben nagy sikerű film is készült Alain Delon és Simone Signoret főszereplésével.

    Megjelenés: augusztus 23.

    írta: flynn, 12-07-16 2012. júl. 16. 11:29 - címkék: Georges Simenon, megjelenések és kategóriák: kiadó - 2 komment

    Eddig 2 komment érkezett ()

    • 1.  Laci
      2012. 07. 18. 21:43

      A borító nagyon jól sikerült szerintem! :)

    • 2.  Remy
      2012. 07. 30. 23:16

      A film nagyon tetszett remélem a könyv is lesz olyan jó.nem is rémlett hogy Simenon írta.

    Mondj valamit

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






    Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

    Legutóbbi kommentek

    Kategóriák

    Címkék

    Blog archívum

    Blog motor