http://agaveblog.hu/
Ez az Agave Könyvek hivatalos blogja, amelyen naprakész információt szolgáltatunk a kiadóról, a könyveinkről, meg minden másról, ami velünk kapcsolatos.




Barátaink


Közreműködnek:

A pályázatok nyertesei:

  • Tauer Szandra
  • Marton Gergely
  • Sas Zsuzsanna
  • Oroszlány Balázs
  • Derzsy Balázs

  • free web counter

    2012-es megjelenések: harmadik negyedév

    Sikerrel zártunk egy újabb negyedévet, és már kezdjük is a következőt, ami ismét remek könyveket tartogat. Ezúttal a krimi és thriller műfajok szerelmesei örülhetnek elsősorban, az előttünk álló hónapokban efféle kötetekből várható rengeteg, de gondoltunk a sci-fit kedvelőkre is.

    Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, amely még az életében megjelent. A június 28-án érkező kötet az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be az íróra jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel fűszerezve. A főszereplők a boldog élet álcája mögött veszélyes rögeszmék rabjai egy képtelen történetben, világvégével és eszement nézetekkel.

    Július 12-én jelenik meg Lawrence Block Tánc a mészárszéken című regénye. A krimi kortárs nagymesterének ez már a kilencedik kötete Matthew Scudder, a New York-i exzsaru nyomozásaiból. Scudder ezúttal az alvilág egyik legmocskosabb szegletében, a durva pornográfia világában próbál feltárni egy olyan gyilkosságot, aminél kegyetlenebbet és aljasabbat még nem látott. A regény a sorozat egyik legjobb darabja, a megjelenése után nem sokkal megkapta a neves Edgar Allan Poe-díjat, amivel az év legjobb krimijét/thrillerét szokta kitüntetni a Mystery Writers of America.

    Augusztusban folytatjuk Georges Simenon magyarul eddig még ki nem adott műveinek a megjelentetését. A hónap elején a Maigret-sorozat bővül a Maigret és az éjszaka örömei című kötettel, amit egy kis nightclub atmoszférája leng körbe végig, valamint a drogfüggők mocskos világába is betekintést nyerhetünk. Ezt követően a hónap végén a Kísértetekkel elkezdett roman dur-könyvek egy újabb darabja jelenik meg, Az özvegy, ami ismét egy lelkivonulatokkal teli, mesterien megírt pszichodráma.

    Szeptember elején érkezik Rory Clements Bosszúálló című regénye – ez a 2010-es Mártír folytatása –, ami a megjelenésekor elnyerte a rangos Ellis Peters-díjat, amit a Crime Writer’s Association a legjobb történelmi kriminek ítél oda évente. Immáron a hatodik része várható majd Jeff Lindsay Dexter-történeteinek, az új könyv címe Dupla Dexter.

    Szintén szeptemberben hozzuk Dan Simmons Hyperion Cantosának a harmadik kötetét, az Endymiont. Ez lesz a sorozat első olyan része, ami korábban nem jelent meg magyarul, ezért a rajongók nagy várakozásokkal tekintenek elé. S végül, de nem utolsósorban, a hónap legvégére tervezzük John le Carré Egy tökéletes kém című remekművének a kiadását is. Ez a szerző életművének egy másik kiemelkedő darabja A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém mellett, Philip Roth például nemes egyszerűséggel azt mondta róla, hogy ez a legjobb brit regény a második világháború után.

    Az októberi és karácsonyi könyveket várhatóan augusztus végén, vagy szeptember elején jelentjük be.

    írta: flynn, 12-06-11 2012. jún. 11. 10:49 - címkék: megjelenések és kategóriák: kiadó - 9 komment

    Eddig 9 komment érkezett ()

    • 1.  Józsi
      2012. 06. 11. 15:55

      Hohó, végre jön az Endymion is! (Egyébként most olvasom az Amerikai isteneket és nagyon jó :) )

    • 2.  Diego46
      2012. 06. 11. 19:56

      Amit a legjobban vártam: idén sem lesz Winslow-kötet?

    • 3.  flynn
      2012. 06. 11. 23:06

      @Diego46: türelem, még a nyár végén bejelentünk egy jó adag könyvet :).

    • 4.  Rapax
      2012. 06. 12. 9:26

      Én megértem Diego46 érzéseit...akkor várok tovább. Egyébként itt a blogon az elmúlt kb 2 évben a kiadó részéről volt már szó több Winslow könyvről is,hogy "most már aztán tényleg kiadjuk" (Winter of Frankie Machine, California Fire and life, .. talán még a Dawn Patrol is szóba került de ebben nem vagyok biztos) aztán a többször megmagyarázott piaci és egyéb körülmények miatt mindig valamilyen vámpír/vérfarkas/mutáns tinédzser lett belőle :-(
      A Block könyvnek azért nagyon örülök..és reménykedem,hogy nyár végén esetleg még egy Lehane kötet megjelenése is bejelentésre kerül.

    • 5.  flynn
      2012. 06. 12. 10:21

      @Rapax: hogy ne várj a nyár végéig hiába: Lehane idén nem lesz. Egyszerűen nem fér bele jelen állás szerint, rengeteg más könyvet adunk ki.

      S akkor, hogy ez ne legyen többé találgatás kérdése: Winslow-tól a The Kings Of Cool jön majd ősszel, a Barbár állatokból készülő film premierjéhez igazítva. Ez annak az előzményregénye lesz.

      A többi októberi/novemberi könyvvel kapcsolatban viszont tényleg türelmeteket kérjük még, mert sok dolog képlékeny egyelőre (jó, az mondjuk biztos, hogy új Merry Gentry szokás szerint novemberben lesz).

    • 6.  phoenix
      2012. 06. 12. 10:27

      Sziasztok!
      Richelle Mead Vérvonalak 2- Golden Lily c könyvéről valami hír esetleg?Tudom, még korai, hisz csak ma jelent meg angolul, de az előző kötetnél is olyan elképesztően gyorsak voltatok, reménykedtem hogy esetleg szeptember környékére már meg lehet venni...

    • 7.  flynn
      2012. 06. 12. 11:01

      @phoenix: légyszíves kattints a tervezett megjelenések gombra, ott minden kérdésedre választ kapsz (ha a szövegben nem, akkor a hozzászólások közt).

    • 8.  phoenix
      2012. 06. 12. 12:20

      Igen, már megvan. nem olvastam végig a kommenteket, az volt a baj. Köszönöm az infót, és végtelenül sajnálom, hogy így döntöttetek. Kénytelen leszek a kalózfordításra hagyatkozni pedig nem igazán szeretem az ilyesmit, inkább akkor e-book, de ha nem jelenik meg magyarul, akkor ez is ugrott...nagyon ritka az olyan könyv-főleg az árak miatt sajnos, amire pénzt áldozok, és ez olyan. nagyon szomorú vagyok...
      de gondolom mindenkinek megvannak a maga kedvencei..köszi még egyszer az infót.

    • 9.  kwindu
      2012. 06. 18. 12:23

      Endymion igen végre:-)) Remélem azéert az útolsó negyed évre is marad valami SF csemege:-))

    Mondj valamit

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






    Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

    Legutóbbi kommentek

    Kategóriák

    Címkék

    Blog archívum

    Blog motor