2011. november
Rendkívüli akció a webshopban - csak ma!
A világ a mai napon ünnepli a DotcommerceDay-t, vagyis az internetes vásárlás napját. Ennek alkalmából rendkívüli akciót tartunk a webshopunkban: ha rendelsz 3 könyvet, a legolcsóbbat ajándékba adjuk. Ez a lehetőség csak a mai napra érvényes, tehát éjfélig lehet élni vele. Tökéletes alkalom pár karácsonyi ajándék beszerzésére, úgyhogy ne hagyjátok ki!
Várható utánnyomások

Az utóbbi időkben rengetegen érdeklődtetek olyan könyvek iránt, amik már elfogytak a boltokból, és csak hosszú kutatások után, pár antikváriumban lehetett hozzájuk jutni. Emiatt esedékes volt már jó néhány cím utánnyomása, aminek mostantól eleget is teszünk. Első körben három kiadványunk lesz hamarosan kapható újra, és jövőre várható még több is. A fent látható három könyv nemsokára ismét megtalálható lesz a könyvesboltokban.
November 30-án hagyják el a nyomdát, ami azt jelenti, hogy aki megrendeli őket a webshopunkból, ahhoz valószínűleg 1-2 napon belül el is fognak jutni. Aki a hagyományos módon, könyvesboltban tervez majd vásárolni, annak célszerű december 5-e után keresnie őket.
Davys: A lefejezett keselyű rejtélye - megjelenés
Jövő kedden megérkeznek a plüssállatok újra! Tim Davys első könyve hatalmas siker volt tavaly, még manapság is látjuk nem egy ember kezében A Halállistát, miközben utazunk a buszon, vagy a metrón. A lefejezett keselyű rejtélye más szereplőkkel, de teljesen ugyanazt ígéri, amit az előd, így garantált szórakozást nyújthat azoknak, akik beleszerettek ebbe a világba. Ezt a borítót keressétek majd:
Vérvonalak megjelenési buli!
Az első Vámpírakadémia rajongói találkozó nagy sikerén felbuzdulva a csapat ismét összejövetelt rendez, ezúttal a Vérvonalak megjelenése alkalmából. Az eseményre a szervezők Richelle Mead rajongóit és a vámpíros témák szerelmeseit várják, lesznek játékok és természetesen meg lehet nyerni az új könyvet. A találkozón ott lesz Farkas Veronika - Mead regényeinek a fordítója - is, aki minden kérdésetekre szívesen válaszol. Bővebb információt a rendezvényről és a helyszínről a Facebookon találhattok.
Laurell K. Hamilton: Lovagold meg a múzsádat
Ha a múzsákról esik szó, az emberek hajlamosak kecsesen pucér, esetleg tógába öltözött, fürtös hajukban virágfüzérrel a napsütötte mezőn körtáncot járó görög hölgyeményekre gondolni. Ha az én múzsám is köztük van, hát biztosan nem táncikál, hanem a tisztás peremén, egy fa tövében üldögélve figyeli a többieket unottan, aprócska, s mégis kérges kezében nagy bögre forró, friss és méregerős kávét dédelgetve.
A kiválasztott előrendelési akció!
Holnap jelenik meg Suzanne Collins A kiválasztott című regénye, s ennek alkalmából rendkívül akciót hirdetünk a webshopunkban. Aki holnap éjfélig előrendeli a könyvet, az a szokásos 25% helyett 35% kedvezményt kap, vagyis a regény így kevesebb mint kétezer forintba kerül. Ne hagyjátok ki!
(Az akció természetesen érvényes azon vásárlóinknak is, akik már korábban előrendelték maguknak a kötetet.)
Philip K. Dickről ír a Gépnarancs
A Gépnarancs szerkesztősége cikksorozatot indított Philip K. Dickről, melynek keretében részletesen kívánják bemutatni az író univerzumát és munkásságát. Eddig két rész olvasható el, mindkettő rendkívül komoly, részletes és jó hangvételben írt elemzés, aminek mi nagyon örülünk, és bátran ajánljuk a figyelmetekbe.
1. rész: bevezetés a Philip K. Dick-univerzumba
2. rész: esszé a Timothy Archer lélekvándorlása című könyvről
A rendszerhiba után
Szerencsére a posztokat vissza tudtuk állítani, de akárhogy is próbálkoztunk, a hozzászólások megmentése nem sikerült. Ez sajnos azt jelenti, hogy az összes elveszett, ami augusztus 25-e után keletkezett. Nagyon sajnáljuk ezt, mert sok fontos tartalom veszett így el, ráadásul nem a mi hibánkból. Mindazonáltal szeretnénk megkérni titeket, hogy ez ne vegye el a kedveteket a kommenteléstől. Igyekszünk minél előbb kitalálni valamit, hogy a jövőben semmilyen külső hiba ne tehessen kárt a blogunkban.
Elkészült Az éhezők viadala trailere!
Tegnap délután bevette az internetet Az éhezők viadala első hivatalos trailere, és minden várakozásunkat felülmúlta. Rettentően várjuk a március 23-i bemutatót. Nem is szaporítom tovább a szót, íme:
Mead: Vérvonalak - megjelenés
Jövő kedden jelenik meg Richelle Mead új, Vérvonalak című sorozatának az első része. Ez a borítója:
Philip K. Dick magyar honlapja ismét működik
Zakknak köszönhetően új erőre kapott Philip K. Dick magyar honlapja, és ismét rendszeresen frissül, beszámolva mindenről, ami az író életművével történik, illetve számos további érdekességet is találhattok. Emellett felhívnánk a figyelmeteket, hogy a nyári pályázatunk győztes munkái is elolvashatóak már a rajongók menüpont alatt.
Interjú: Dennis Lehane
(Az alábbiakban olvasható interjú eredetileg editált formában a Metropol 2011. október 3-i kiadásában jelent meg. Ez itt a teljes változat, a másodközlése csak a Metropol és a kiadó engedélyével lehetséges.)
A Kenzie-Gennaro könyvsorozat, melynek negyedik kötete Hideg nyomon címmel most jelent meg Magyarországon, mindig többet jelentett egyszerű magánnyomozós történetek gyűjteményénél, mindig markáns szociális és morális témákat feszegetett bennük. Miért szeret krimiket írni?
Pontosan azért, amit Ön említett – mert kiválóan alkalmasak arra, hogy szociális problémákat boncolgassunk általuk, és olyan kérdéseket vessünk fel, amik rávilágítanak az emberi erkölcs legkülönbözőbb árnyalataira, vagy az erkölcsök hiányára. Úgy vélem, rengeteg magánnyomozós regény – Chandler és Hammett legelső munkáitól kezdve – ezt a mintát követte. Azok az írók, akik a legnagyobb hatással voltak rám, mint például James Lee Burke vagy James Crumley, szintén erre használták a krimiformát. Még Elmore Leonardról is elmondható – aki pedig, első ránézésre, nemigen foglalkozik szociális vagy politikai kérdésekkel a regényeiben –, hogy ha megfelelő szögből nézzük, nagyon is politikai vénájú író.
Collins: A kiválasztott - megjelenés
Jövő csütörtökön jelenik meg Az éhezők viadala-trilógia befejező része, A kiválasztott. Collins regénye óriási népszerűségnek örvend világszerte, ráadásul már az első könyv márciusi filmpremierje sincs messze. Ezt a borítót keressétek majd:
Novemberi megjelenések
Katt a listáért.
le Carré: Suszter, szabó, baka, kém - megjelenés
November 10-én jelenik meg John le Carré Suszter, szabó, baka, kém című regénye. A könyvet korábban Árulás címmel kiadtuk már, azonban a hamarosan Magyarországon is bemutatásra kerülő film és annak óriási nemzetközi sikere miatt újranyomjuk – természetesen új borítóval és a film címével. Ezt kell keresni majd a könyvesboltokban:
Hamilton: Fagyos érintés - megjelenés
Jövő kedden jelenik meg a legújabb Merry Gentry-regény, a Fagyos érintés. Ez a borítója:






