Anton Corbijn filmet forgat Az üldözöttből
Anton Corbijn, a világhírű rockzenei fényképész filmet forgat John le Carré Az üldözött című, 2008-as regényéből. A bejelentéssel egyidőben elhangzott, hogy a munkálatokat a könyvhöz hűen Hamburgban végzik majd, és előreláthatólag idén télen kezdődik meg a film fényképezése. A forgatókönyvet az ausztrál Andrew Bovell írta, aki 2010-ben a Mel Gibson főszereplésében bemutatott A sötétség határánnal lett ismert.
Corbijn legutoljára George Clooney-val dolgozott együtt Az amerikai című filmen 2010-ben. Saját elmondása szerint Az üldözött lesz az utolsó rendezése.
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.





