http://agaveblog.hu/




Ez az Agave Könyvek hivatalos blogja, amely valóban naprakész információt szolgáltat a kiadóról, a könyveinkről, meg minden másról, ami velünk kapcsolatos.

Keresés








Barátaink


Közreműködnek:

A pályázatok nyertesei:

  • Tauer Szandra
  • Marton Gergely
  • Sas Zsuzsanna
  • Oroszlány Balázs
  • Derzsy Balázs

  • free web counter

    Év Könyve 2010 - a végeredmény

    Múlt pénteken lezártuk a szokásos éves házi szavazásunkat, mára pedig kiértékeltük az eredményeket. Sokszor mondtuk már, de nem győzzük elégszer: hihetetlenek vagytok, amiért mi rendkívül hálásak vagyunk nektek! Több mint 250-en vettetek részt a játékban, és gyakorlatilag minden kategóriában akkora szórással szavaztatok, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb versenyek alakultak ki. Több holtverseny, sőt, még egy hármas holtverseny is akadt a végelszámolásnál. Az eredményekből jól látható, hogy nagyon kritikusan szavaztatok, egy-két kivételtől eltekintve szinte sehol nem alakult ki döntő fölény. Ezúton is mindenkinek meg szeretnénk köszönni, hogy szavazott, és reméljük, hogy jövőre még többen vesztek részt rajta.

    Kattintsatok az eredményekért.

    Az év fordítója (209 érvényes szavazat):

    1. Pék Zoltán (47)
    2. Farkas Veronika (39)
    3. Varga Bálint (22)

    Az év fülszövege (253 érvényes szavazat):

    1. Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett próféciák (29)
    2. Tim Davys: A halállista (20)
    3. Suzanne Collins: Futótűz (19)

    Az év borítója (251 érvényes szavazat):

    1. Dan Simmons: Hyperion (26)
    2. Tim Dayvs: A halállista (20)
    3. Trenka Csaba Gábor: Egyenlítői Magyar Afrika, Baráth Katalin: A fekete zongora, Laurell K. Hamilton: Misztrál csókja (19)

    Az év kellemes meglepetése (231 érvényes szavazat):

    1. Baráth Katalin: A fekete zongora (34)
    2. Dan Simmons: Hyperion (18)
    3. Suzanne Collins: Futótűz (17)

    Az év főszereplője (251 érvényes szavazat):

    1. Rose Hathaway (35)
    2. Anita Blake, Crowley és Azirafael (26)
    3. Katniss és Peeta (24)

    Az év új szerzője (221 érvényes szavazat):

    1. Baráth Katalin (57)
    2. Dan Simmons (50)
    3. Rachel Caine (35)

    Az év szerzője (249 érvényes szavazat):

    1. Richelle Mead (34)
    2. Neil Gaiman (33)
    3. Suzanne Collins (29)

    Az év fantasyje (237 érvényes szavazat):

    1. Neil Gaiman: A temető könyve (59)
    2. Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett próféciák (54)
    3. Suzanne Collins: Futótűz (43)

    Az év sci-fije (206 érvényes szavazat):

    1. Dan Simmons: Hyperion (92)
    2. Philip K. Dick: A titán játékosai, Iain M. Banks: Ellentétek (29)
    3. Philip K. Dick: Csúszkáló valóságok (20)

    Az év krimije (223 érvényes szavazat):

    1. Dennis Lehane: Viharsziget (52)
    2. Baráth Katalin: A fekete zongora (31)
    3. Tim Davys: A halállista (23)

    Az év könyve (251 érvényes szavazat):

    1. Suzanne Collins: Futótűz (28)
    2. Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett próféciák (27)
    3. Dan Simmons: Hyperion (20)

    írta: flynn, 11-04-08 2011. ápr. 8. 10:41 - címkék: szavazás és kategóriák: kiadó - 21 komment

    Eddig 21 komment érkezett ()

    • 1.  Sauron
      2011. 04. 08. 15:14

      A nagy szórásból is látszik, hogy mennyi jó könyvet adtok ki!

    • 2.  Shanara
      2011. 04. 08. 18:35

      A szavazásnál néha elbizonytalanodtam és sokat gondolkoztam, hogy mit is jelöljek be, melyiket válasszam. :-))
      Tényleg sok jó könyvet adtatok és adtok ki.
      Tetszett az idei évben ez a jelölős szavazás. Nagyon jó ötlet volt.
      Remélem, hogy jövőre hasonló izgalmas szavazásra számíhatunk. Az idei szavazás eredményei pedig nagyon tetszenek.

    • 3.  Mayerné Répási Adrienn
      2011. 04. 08. 20:51

      Szuper a végeredmény.Majdnem mindenhol a favoritom nyert.:)

    • 4.  The_Cube
      2011. 04. 12. 16:57

      Azért sztem bár a Hyperion borítója nagyon letisztult és szép, de volt nála szebb, kreatívabb is idén, ezen kívül szinte minden stimmel, nyugodt a szívem :)

    • 5.  gabi
      2011. 04. 13. 17:10

      Bálint, nem azt írtad néhány hónapja, hogy kár volt kiadni/vagy újra kiadni a Viharszigetet? Látod, látod ;)
      Az én favoritjaim is jól szerepeltek:)))

    • 6.  Bálint
      2011. 04. 14. 11:26

      gabi: Én ilyet mondtam volna? Ezt kétlem, pláne annak fényében, hogy a könyv egy éve jelent meg, és nagy sikert aratott. A lényeg az, hogy sok kedvenced szerepelt a listán.

    • 7.  rzs
      2011. 04. 14. 14:53

      Hát, Vian, csak fordítva. A közízlés üt pofon engem... :-D
      Nem mintha bármelyik nyertes érdemtelen volna, de egy szavazatom sem a későbbi győztesre adtam le... Bár korábban is ritkán nyertek azok, akikre voksoltam, de idén fordult elő először, hogy minden kategóriában leszavaztak... :-I

    • 8.  frigo
      2011. 04. 15. 9:07

      Bálint, tényleg sikert aratott a Vihar(-)sziget? Akkor van esély esetleg Lehane fellendülésére (nem akarok ugye nagyon elkalandozni, de minden rajongó nevében beszélek, amikor a The Given Day után érdeklődök)? Jut eszembe, tegnap az egyik újságban láttam, hogy az egyik új skandináv kriminek ez volt a címe: Hideg nyomon. Nem tudom, hogy ti is ezt akarjátok-e adni a következő könyv címének, én mondjuk nem ragaszkodom hozzá, lehetne valami ütősebb...

    • 9.  grapes
      2011. 04. 17. 9:10

      A Viharszigetet mindenképpen érdemes elolvasni, mert a film mellett is nyújt újat: Lehane humorát Scorsese enyhén szólva eliminálta:)

    • 10.  frigo
      2011. 04. 17. 10:46

      csak egy kicsit, én ott akadtam ki, amikor a filmben azt mondja, hogy farkasok nevelték föl, mi abban a vicces?

    • 11.  grapes
      2011. 04. 17. 13:53

      abban semmi, de máshol nyüzsög a humor:-D

      – Mit gondolsz, van az erőd körül vizesárok? Az lenne ám az igazi.
      -Meg forró olaj dézsákban a bástyák tetején.
      -Íjászok- folytatta Chuck.- Teddy, ha ezeknek vannak íjászaik…
      – Nekünk meg egy szakadt páncélingünk sincs.

      166.oldal

    • 12.  frigo
      2011. 04. 17. 15:35

      én az eredetijére gondoltam, mert ezen szerintem senki nem nevetett, a könyveben jó, mert ugye azt mondja, hogy "Medvék", a farkasoknak semmi értelme nincsen...

    • 13.  grapes
      2011. 04. 17. 16:53

      ja, értem.
      De ettől függetelnül vicces, nem?

    • 14.  frigo
      2011. 04. 17. 18:01

      farkassal nekem nem, medvével igen

    • 15.  Bálint
      2011. 04. 18. 10:17

      frigo: Bocs a kései válaszért. Először is: kösz az infóért, mert bizony ezt a címet terveztük adni a regénynek, de akkor nem adjuk. The Give Day... Nagyon szeretnék jó hírrel szolgálni neked, de nem tudok. Ez a könyv a terjedelme miatt egyelőre nem adható ki. Olyan borítóára lenne, ami eleve korlátozná a vásárlások számát, és ekkorát bukni senki sem szeret. A Viharsziget valóban siker volt, de a film miatt. A Kenzie-Gennaro-sorozatról már nem lehet állítani, hogy sikeres lenne, de folytatjuk. Annyi jó hírrel tudok szolgálni, hogy a legfrissebb információk szerint készül a The Given Day folytatása.

    • 16.  frigo
      2011. 04. 18. 22:04

      És Bálint, lehetne, hogy szavazás legyen esetleg? Az utóbbi szavazásoknál úgy láttam, hogy igencsak kreatív emberek vannak errefelé...

    • 17.  Bálint
      2011. 04. 19. 10:20

      frigo: Miről szeretnél szavazni?

    • 18.  frigo
      2011. 04. 19. 10:22

      a könyv címéről, mint a tavalyi Block könyvnél

    • 19.  grapes
      2011. 04. 19. 12:24

      Az nem szavazás volt, hanem tippelgettünk, nem?
      A cím már megvolt, csak ki kellett volna találnunk:S
      Ettől függetlenül szerintem is jó volt... izgalmas:-D

    • 20.  frigo
      2011. 04. 19. 13:14

      na, olyanra gondoltam!

    • 21.  Bálint
      2011. 04. 19. 15:02

      Ja, olyat? Azt lehet. Sőt, remek ötlet. Kiváló. Kiírjuk hamarost.

    Mondj valamit

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






    Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

    Legutóbbi kommentek

    Kategóriák

    Címkék

    Blog archívum

    Blog motor