http://agaveblog.hu/




Ez az Agave Könyvek hivatalos blogja, amely valóban naprakész információt szolgáltat a kiadóról, a könyveinkről, meg minden másról, ami velünk kapcsolatos.

Keresés








Barátaink


Közreműködnek:

A pályázatok nyertesei:

  • Tauer Szandra
  • Marton Gergely
  • Sas Zsuzsanna
  • Oroszlány Balázs
  • Derzsy Balázs

  • free web counter

    2011-es megjelenések - elöljáróban (frissítve!)

    Jól nekifutunk az idei évnek is, ismét sok könyvet tervezünk kiadni, és természetesen új írókat is bemutatunk. A tovább után egy rövid ízelítő abból, ami idén várható.

    Január 25-én jelenik meg egy új regény Philip K. Dicktől: Az elektromos Lincoln. Hamarosan (elképzelhető, hogy már holnap) felkerülnek a szokásos információk, lesz olvasható részlet és előrendelési lehetőség is. Az idei évben még egy könyv várható Dicktől.

    Tavasszal befejezzük John le Carrénak a Karla-trilógiáját, a Csapda című befejező rész megjelenését jelen pillanatban áprilisra tervezzük.

    Ugyancsak befejezzük idén Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatát is. Az ötödik rész megjelenése tavasz elején, a hatodik pedig majd az év második felében esedékes.

    Könyvhét. Nem akarunk egyelőre mindent elárulni, de az már biztos, hogy Kondor Vilmos és Baráth Katalin új könyvei akkor fognak megjelenni.

    Ősz. Bálint már komment formájában elárulta, hogy Iain M. Bankstől az Anyag (Matter) c. könyv várható, e mellett folytatni fogjuk a Hyperiont is. Minden mást elárulunk a maga idejében.

    Bálint a kommentek közt további információkat is elárult, ezeket kigyűjtöttem ide:

    Dennis Lehane-től folytatjuk a sorozatot, az új könyv augusztusban jelenik meg.

    Laurell K. Hamiltontól a soron következő Anita Blake-regény a Könyvhéten, a Merry Gentry-kötetek folytatása ősszel jelenik meg.

    Rachel Caine-től a második Morganville-i Vámpírok könyv tavasszal érkezik.

    C. J. Sansomot is folytatjuk, a Shardlake-sorozat új darabja tavasszal várható.

    A következő Dexter-regény megjelenési időpontja ősz.

    Suzanne Collins trilógiájának a befejező része a karácsonyi szezonban, valószínűleg novemberben érkezik.

    (A most bejelentett megjelenési dátumok csak tervezettek, nem minden esetben fixek. Apró változások idővel esetleg előfordulhatnak.)

    írta: flynn, 11-01-12 2011. jan. 12. 13:33 - címkék: megjelenések és kategóriák: kiadó - 91 komment

    Eddig 91 komment érkezett ()

    • 1.  frigo
      2011. 01. 12. 13:56

      Bálint, Lehane áprilisban jön? És folytatjátok a sorozatot?

    • 2.  Jessie
      2011. 01. 12. 14:30

      Sziasztok! Csak pár kérdés: L.K. Hamilton Anita Blake idén is könyvhét, Merry Gentry pedig ősz? :) És még Rachel Caine érdekelne, valahol azt olvastam, Ő is könyvhét tájékán várható.
      Igaz ez?

    • 3.  Vackor
      2011. 01. 12. 14:51

      Én pedig azt szeretném kérdezni, hogy
      lesz-e idén új Sansom, és ha igen, akkor melyik évszakban:)

      Hadd legyek mohó: várható-e idén új
      Rory Clements? (Jó, tudom, hogy utóbbi
      angolul is csak tavaszra várható.)

    • 4.  Vackor
      2011. 01. 12. 14:52

      Én pedig azt szeretném kérdezni, hogy
      lesz-e idén új Sansom, és ha igen, akkor melyik évszakban:)

      Hadd legyek mohó: várható-e idén új
      Rory Clements? (Jó, tudom, hogy utóbbi
      angolul is csak tavaszra várható.)

    • 5.  Seprentyu
      2011. 01. 12. 17:07

      Hinnye, végre beindult valamiféle (még ha elég sovány is) infócsöpögtetés, ez derék, már nagyon hosszú volt a karácsonyi szünet. :)

    • 6.  tanita
      2011. 01. 12. 17:41

      Tudom, hogy még csak ezután jön az első.. de!: Lehetne, hogy a Confessions of a Crap Artist legyen az idei másoDick? :)
      /A kérdést nem kizárólag azért teszem fel, hogy el tudjam sütni ezt a kis szóviccecskét, hanem ugyebár ezt már régóta várjuk.. :)/

    • 7.  tanita
      2011. 01. 12. 17:49

      Remélem nem minősül offtopic-nak (ha igen, akkor előre is elnézést!), valahol csak meg kell kérdeznem:
      A Fórum, mint olyan, megszűnt?
      Jó, hogy van ez a külön PKD-blog! Tetszik! De kommentelni úgy amúgy lehet? Mer' nem nagyon vannak, és én pl. többször próbáltam, és nem ment el..

    • 8.  erahurka
      2011. 01. 12. 19:30

      Ezek szerint idén nem jön a tavalyi Dexter könyv? Öreg hiba:(

    • 9.  kergezerge
      2011. 01. 13. 1:12

      Üdv! És Mockingjay mikor?

    • 10.  Sauron
      2011. 01. 13. 7:43

      Végre jön a Csapda!Le Carré nagyon bejövős, a Zebra dalát annak idején egy szemműtét után olvastam a kórházban...

    • 11.  Bálint
      2011. 01. 13. 8:09

      Na lássuk akkor a válaszokat.

      frigo: Lehane szokás szerint augusztusban jön, és természetesen folytatjuk a sorozatot.

      Jessie: Bingo. Anita Blake Könyvhétre, Merry Gentry ősszel, Rachel Caine pedig tavasszal.

      Vackor: Sansom szokás szerint tavasszal, Clementsre meg várunk, mert ugyan díjat nyert meg minden, de könyv nem volt a kezünkben, ez pedig azt jelenti, hogy ha meg is jelenik az idén, legkorábban ősszel.

      tanita: Csaba és Zoli közös döntése, hogy melyik Dick legyen, majd továbbítom feléjük a kérésedet. A PKD-blogon beállítjuk a kommentelést. A fórumot azonban kénytelen voltunk leállítani, annyi spambot garázdlákodott ott, hogy nem tudtunk mit tenni. A megoldáson dolgozunk, némi időt vesz igénybe, mert az egész honlapot átdolgozzuk, addig meg itt a blog.

      erhurka: Már hogyne jönne! Csak most tavasz helyett szeptemberben.

      kergezerge: Karácsonyra, Mockingjay.

      Sauron: És akkor nagyon fogok örülni, mert a Karla-trilógia nélkülözhetetlen. És végre teljes lesz. Örömtüzek meg minden.

    • 12.  tanita
      2011. 01. 13. 9:28

      Bálint: Köszi! :)

    • 13.  asator
      2011. 01. 13. 11:56

      És Block?
      Scudder?

    • 14.  asator
      2011. 01. 13. 12:00

      vagy pl a Small Town?

    • 15.  Komavary
      2011. 01. 13. 12:22

      Én a Market Forcesben reménykedem. A The Steel Remainsben meg már reménykedni sem merek.

    • 16.  Diego46
      2011. 01. 13. 13:17

      Sziasztok!
      Látom nagyban megy a kérdezősködés, hozzáteszem én is a magamét. :) Winslow-t már sokszor említetted hogy lesz, de a másik kedvencemtől, Richard Starktól jön-e új könyv?
      Boldog lennék, mint a tök.

    • 17.  Bálint
      2011. 01. 13. 13:33

      tanita: :-)

      asator: Igyekszem megcsinálni egy Scuddert, de elég meredek az évem. Valahogy összekalapálom. A Small Townra egyelőre azonban ne számítsatok.

      Komavary: Morgan első körben nem szerepel az éves tervekben.

      Diego46: Én nálad is boldogabb tök lennék, de Starkot nem folytatjuk. Nem váltotta be a reményeket. Még a legvisszafogottabbakat sem.

    • 18.  Vackor
      2011. 01. 13. 13:34

      Bálint: Köszönöm az infót, jöhetne már a tavasz:)

    • 19.  Diego46
      2011. 01. 13. 14:00

      Ezt nagyon sajnálom, Bálint.
      Sok krimim van tőletek (leginkább az van), de egyértelműen az a legfrankóbb könyv, amit olvastam az Agave-tól, meg úgy egyébként is.
      Talán csak 1-2 Bret Easton Ellis könyv váltott ki belőlem ilyen szintű rajongást.

    • 20.  kiscetlin
      2011. 01. 13. 14:04

      az alagútak rejtélyének a 4 részét is tervezitek kiadni

    • 21.  Ildi
      2011. 01. 13. 15:07

      Nagyon várom Dextert! Köszi az infót! :)

    • 22.  tmnk
      2011. 01. 13. 15:10

      Philip K. Dicktől amúgy szerintem egy harmadik novelláskötet sem lenne rossz az idei második PKD-megjelenésként, ha lehet még lobbizni (akár ha csak 2012-re, akkor is). :)

      Illetve nagyon örülnék annak is, hogyha folytatódna a sci-fi klasszikusok sorozat.

      Mindenesetre a Matternek, Az elektromos Lincolnnak, az - őszi? vagy akár már tavaszi/nyári? :) - Winslow-megjelenésnek és a többinek már most is örülök, hajrá!

    • 23.  Addammss
      2011. 01. 13. 16:43

      A sci-fi klasszikusok folytatásának én is nagyon örülnék, illetve egy új Bradbury-nek :)

    • 24.  vaarylaszlo
      2011. 01. 13. 20:54

      a naomi novik könyvsorozat is folytatódni fog?

    • 25.  ilweran
      2011. 01. 13. 22:07

      Gaiman nagyon kimaradt a felsorolásból, azért lesz, ugye? Mi a helyzet az Amerikai Istenek újrakiadással, várható idén? Valami más tőle?

    • 26.  Bálint
      2011. 01. 14. 9:51

      Diego46: Ha versenyt hirdethetnénk, hogy melyikünk sajnálja jobban, akkor szerintem fej-fej mellett végeznénk...

      kiscetlin: Igen, talán az év második felében.

      tmnk: Ezen tanakodtunk egy ideig, bár kétlem, hogy az idén meg tudnánk csinálni. A Valis-trilógiával is haladni kell.

      Addammss: Bradbury? Hát az már le is van adva és tördelődik. Áprilisban a boltokban.

      vaarylaszlo: Terveink szerint az év második felében.

      ilweran: Jaj, de hát mondtuk, hogy ízelítő. Hogyne lenne Gaimnan. Kettő is. Szokott időben, szokott helyen. Az Amerikai istenek kiadása egyelőre nem aktuális, talán jövőre.

    • 27.  Sauron
      2011. 01. 14. 10:02

      Azért ebben a nagy kitárulkozásban remélem maradt pár ütős cím a tarsolyotokban, utolsó pillanatban meglepetésnek bedobva. Tudom, mondjatok is meg ne is, nehéz az olvasók kedvére tenni... :D

    • 28.  Bálint
      2011. 01. 14. 10:28

      Sauron: azért arra ügyeltünk, hogy nagy titkokat ne áruljunk el. Lesznek meglepetések, ez nem vitás.

    • 29.  Zsu
      2011. 01. 14. 12:30

      Meg izelitonek is nagyon jol hangzik :) Koszonjuk!

    • 30.  Sauron
      2011. 01. 14. 13:02

      Köszi Bálint, bár az eddigi évek tapasztalatai alapján nem aggódóm, elég morzsát hintetek elénk, hogy izgalommal várjunk előre minden hónapot, aztán hirtelen előálltok egy eget rengető szerzővel. Szóval várjuk az idei évet :D

    • 31.  tanita
      2011. 01. 14. 13:53

      Bálint: Szóval "a Valis-trilógiával is haladni kell" ;) Az se rossz.. :) Meg tmnk felvetése is jól hangzik.. :)
      Confessions of a Crap Artist ügyben mit mondanak Csabáék? :)
      /Én amúgy mindennek örülök, ami PKD.. :)/

    • 32.  b
      2011. 01. 14. 13:57

      Sziasztok

      kicsit off, de hova irjam :)

      hirszerzo.hu/kulfold/20110114_kormendi_ferenc_olaszok

    • 33.  Seprentyu
      2011. 01. 14. 14:12

      Bálint: Mondtad korábban, hogy Gaimantől jön a Farkasok a falban c. könyv, azt a fantasticfiction viszont nem regényként, hanem graphic novelként jegyzi. Akkor most abban az irányban is elindultok?

      Sauron: Nemtom neked miért tűnnek a meglepetés leleplezésének ezek az infók, mert akinek van szeme, az látja, hogy ahogy tavaly meg azelőtt is, a meglévő sorozatok folytatódnak (novik 5? karla 3? Dexter 5? Bradbury 5? Sansom 4? Collins 3? kinek meglepetés ez?). Banksnél is csak az volt kérdés, hogy a Feersum Endjinn vagy a Matter jön-e (mivel Bálint már korábban ellőtte, hogy a Surface Detail idén esélytelen). Szóval, szerintem bőven lesz még alkalmad meglepetődni.

    • 34.  _tetsuo
      2011. 01. 14. 15:07

      Kis kiegészítés, ebből már majdnem az egész éves terv összerakható :)
      www.origo.hu/kotvefuzve/blog/20110110-2011-legjobban-vart-konyvei-1q84-a-terkep-es-terulet-sztalin.html

    • 35.  Chris
      2011. 01. 14. 15:10

      Én az iránt szeretnék érdeklődni, hogy a Shakespeare-mangák folytatása várható-e?

    • 36.  Sauron
      2011. 01. 14. 15:53

      Oké-oké, tényleg ott vannak a sorozatok, amik várhatóan folytatódnak, de azért van pár rendszeres szerző, akitől (az origo-s link elolvasásáig) nagyon vártam az új könyvet és jó megörülni, hogy végre megjelent XY-tól ez vagy az. Az új nevek meg nyilván meglepetések.

    • 37.  Hegerobin
      2011. 01. 14. 16:15

      tetsuo: ez egy nagyon jó link volt, köszi!

      és a legnagyobb kérdés (remélem nem csak nekem :P ), hogy Scudderen kívül lesz e más Block?

    • 38.  Bálint
      2011. 01. 15. 15:55

      Chris: Erre még nem tudok válaszolni, remélem.

      Hegerobin: Azt hiszem, nem. Nem nagyon látom, hogyan férne bele az évembe. De igyekszem.

    • 39.  Almiko
      2011. 01. 15. 16:00

      A Morganville-i Vámpíroknak nagyon örülök:)

    • 40.  despisedicon
      2011. 01. 16. 17:44

      Én azt azt kérdezném, hogy a régebbi Anita Blake könyvekből várható még újranyomás? Az 5. kötetet egyszerűen sehol nem tudom beszerezni, kihagyni meg nem szeretném.

    • 41.  Addammss
      2011. 01. 16. 18:38

      Bálint: köszi a bradbury-s hírt, nagyon várom! :)

    • 42.  Bálint
      2011. 01. 16. 19:33

      despisedicon: Szerintem mindenképpen újranyomjuk.

      Addammss: :-)

    • 43.  Locusta
      2011. 01. 18. 23:45

      Örülök a Dexternek, de ősz még nagyon sokára lesz.... :-(
      Nagy kedvencem, Moore mikorra várható?
      U.I. Most olvastam ki a Halállistát... nagyon jó volt! Percekig csak üldögéltem, miután becsuktam a könyvet. Ugyan nem egészen erre számítottam, de ha voltaképpen felülmúlta a várakozásomat...:-)

    • 44.  Locusta
      2011. 01. 18. 23:46

      "ha" nélkül! Bocs.

    • 45.  Szu-c
      2011. 01. 19. 1:05

      Dexter: ősz? Komoly? Több, mint egy év kell a fordításhoz?
      Akkor marad az eredeti változat megvásárlása... Sorry... :(((((

    • 46.  clive
      2011. 01. 19. 18:27

      Kedves Kiadó!

      Neil Gaimanról valami infó? Tőle mik jelennek meg idén? Minden általatok kiadott könyvét megvettem és elolvastam már:) (más által kiadott könyveit is)

    • 47.  Bálint
      2011. 01. 19. 19:40

      Szu-c: Igen, komoly. A fordítónak más könyvei is vannak.

      clive: Első félévben A farkasok a falban jelenik meg, a második félévi címe még bizonytalan.

    • 48.  niche
      2011. 01. 22. 20:49

      Sziasztok?
      Meg tudná nekem valaki mondani, hogy mikor jelenik meg (vagy már megjelent?), Roderick Gordon és Brian Villams CLOSER című könyve magyar fordításban?? NAGYON ÉRDEKELNE!!! NAGYON VÁROM!!! Nagyon izgalmas!
      Köszönöm: niche

    • 49.  frigo
      2011. 01. 22. 21:07

      niche, szerintem ebben az évben, vagy könyvhét vagy karácsony, de harmadik rész is csúszott, szóval...

    • 50.  niche
      2011. 01. 22. 21:58

      Köszi!:)
      Sajnos csak akkor? Nagy kár! Pedig bíztam a közeljövőben!! És az első kötetből készülő filmről tud valaki, valamit? Azt olvastam talán készül belőle, az Alagutak rejtélyéből.

    • 51.  kiscetlin
      2011. 01. 24. 16:38

      régebbi lawrence könyvekből is lesz újranyomás mert a scudder sorozat első 3 részét sehol nem találol és így nem nagyon akarok belekezdeni a történetbe, hogy hiányzik pár rész belőle

    • 52.  Bálint
      2011. 01. 24. 20:44

      niche: Igyekszünk a második félévben kiadni, de nem merem megígérni.

      kiscetlin: Biztos, hogy nem nyomjuk újra a korai Scuddereket. Tökjó, hogy újonnan szeretnéd megvenni, de most azt kell mondanom: az antikváriumokban biztosan találsz belőlük.

    • 53.  Seprentyu
      2011. 01. 24. 21:27

      Hahó, hahó! Egy Hammett belefér idén?

    • 54.  Bálint
      2011. 01. 25. 6:57

      Seprentyű: Sajnos nem.

    • 55.  Seprentyu
      2011. 01. 25. 21:40

      Bálint: Ez elszomorít. De azért látom, egy újabb klasszikussal erősítettetek - Maigret!

    • 56.  Rheinfuss
      2011. 01. 26. 17:46

      Maigret-t adtok ki?!?! De meglepődtem ezen! Sosem olvastam, de ezek a borítók nagyon tetszenek. Nem jut most eszembe, melyik hazai kiadó használ még ilyen minimalista borítókat (vagy lehet, hogy nem magyar, hanem valamelyik külföldi kiadónál láttam...?), de nagyon bejön. Lehet, hogy majd bepróbálom.

      Viszont a Patricia Briggs borító nagyon, nagyon nem tetszik, most úgy érzem, ilyen rosszat még nem is láttam tőletek. De lehet, hogy megint nem én vagyok a célcsoport, még akor sem ha az Anita Blake-könyvek első részei nagyon bejöttek. :)

    • 57.  frigo
      2011. 01. 26. 19:07

      Csak nekem hibádzik a Maigret nyaralni megy fülszövege, akárhányszor olvasom el, mintha valami nem lenne jó benne, de nem akarok ostobaságot írni.

    • 58.  Hegerobin
      2011. 01. 26. 20:28

      A Maigret-ket a Park kiadó adja ki, szép, egységes sorozatuk van belőle... de hogy jön ide az Agave? Szerintem az már megvan, nem jön az Agavéhez, vagy ha mégis, akkor nem látom sok értelmét.

    • 59.  b
      2011. 01. 26. 20:32

      Maigret? Az jó. Érdekes hangulatú regények.

    • 60.  Seprentyu
      2011. 01. 26. 20:33

      Hegerobin: agavebolt.hu
      Saját szemeddel győződhetsz meg róla.

    • 61.  Sauron
      2011. 01. 26. 21:42

      Szerintem a Maigret borítók gyönyörűek. Mindet ki akarjátok adni? Mert akkor szép hosszú sorozat lesz :D

      Rheinfuss: teljesen egyetértek veled, ez a lila borító engem is inkább elriaszt a könyvtől. Persze lehet, hogy élőben megint más lesz, és pont a korai Hamiltonok miatt adok neki egy esélyt. Remélem, nem Anitásodik el a sorozat (thx Locusta :D)

    • 62.  Sauron
      2011. 01. 26. 21:45

      Most néztem, hogy a Simenon-ok milyen baráti áron jelennek meg, igaz az oldalszám is elég zsenge. Bevallom nem olvastam tőle még egy könyvet sem, szóval érdeklődve várom a márciust.

    • 63.  Hegerobin
      2011. 01. 26. 22:20

      Nahát, mik vannak. Akár még a klasszikus krimibe is beleférne. Szerintem csak a Park kiadónál kimaradtak jönnek, bár ha jól tudom Agatha Christie-vel is több kiadó ment, volt amit mindkettő kiadott, de úgy érzem ekkora könnyed, rövid, klasszikusokkal nem lehet nagyon mellényúlni. És borítók is felveszik a versenyt a park féle sorozattal.

    • 64.  skf1
      2011. 01. 27. 14:53

      Rendben ..hogy Spillane nem fért bele de J.H. Chase ő sem?
      Nagyon régen olvastam tőle....

    • 65.  Bálint
      2011. 01. 27. 17:14

      skf1: Én Spillane-t nem szeretem (nagyon), Chase pedig egy kicsit avéttos. Szóval tőlük nem fogunk kiadni semmit, de lesz még egyéb krimiszerző az idén, biztosan találsz kedvedre valót.

    • 66.  Shanara
      2011. 01. 29. 18:48

      Bálint: Remélem ezzel a kérdéssel nem fogom elrontani a meglepetéseteket.
      2008-ban kiadtátok az Agave 100-at.
      Ha jól számoltam a kiadó hamarosan a 200. kötethez érkezik (az Agave 100 óta 93 megjelent könyvet számoltam össze). Tervezitek egy Agave 200 kötet megjelentetését is?

    • 67.  frigo
      2011. 01. 29. 19:29

      én inkább az ötszázra tippelnék

    • 68.  b
      2011. 01. 29. 19:34

      Én a 238.-ra gyanakszom.

    • 69.  Laci
      2011. 01. 29. 22:30

      Szerintem Chase se avéttosabb, mint Hammett vagy Maigret.... :)

    • 70.  skf1
      2011. 01. 30. 13:05

      Köszönöm a választ...akkor majd keresgélek. De, Lacinak igaza van Hammett és Maigret sem ifjonc......Ráadásul Hammett sem folytatódik sajnos....
      Maigret meg..hm...30 éve sem kötött le pedig legalább 10 könyvét olvastam...
      Üdvözlettel egy avéttos olvasótok....(tetszik a szó)....:D

    • 71.  Bálint
      2011. 01. 31. 17:50

      Shanara: Nem tervezzük 200. kötet kiadását. 500. lesz, azt megígérem. És addig már csak 300 van vissza, az nem sok.

      skf1: Én is szeretek egy rakat avéttos szerzőt, és ha ez jellemhiba, akkor legelöl állok a sorban. Üzleti szempontból viszont már más kérdés. Ott nem szabad erre hagyatkoznunk, mert annak gyorsan lenne nem jó vége...

    • 72.  Boszorka
      2011. 02. 01. 15:35

      Sziasztok!

      Afelöl szeretnék érdeklödni, hogy Saylor mikor jelenik meg legközelebb?
      Köszönöm

    • 73.  Bálint
      2011. 02. 02. 7:00

      Boszorka: A Birodalom, méghozzá Könyvhétre, azaz június legelején.

    • 74.  AlecRush
      2011. 02. 02. 22:16

      Eddig elkezdett és sikertelen sorozatok:
      Hammett : befuccsolt
      Stark: befuccsolt
      Westlake: befuccsolt
      Krimi klasszikusok: befuccsolt
      Scifi klasszikusok: befuccsolt
      Scudder: halódik

      Most belekaptok Maigretba....de minek???
      Meggyőződésem, hogy az előbb felsoroltak(főleg Stark) elképesztő mostohán voltak kezelve, nem csoda hogy senki nem vette észre a könyvesboltokban....nem a fordításra gondolok.

      Nem hiszem, hogy ennyi vámpírregény(5 sorozat!!!) és további sikeres bestsellerek tömege mellett(magyar krimik, gaiman, novik, collins, saylor....) nem lehet kiadni legalább 2 évente egy nyüzüge példányt a fent említettekből.

      Na persze értem én, hogy nem jótékonysági szervezet egy könyvkiadó, de akkor is....

    • 75.  Sauron
      2011. 02. 03. 7:51

      Westlake/Stark-ért és Krimi klasszikusokért nekem is nagyon fáj a szívem, de talán jobb ha egy két könyv után mennek a süllyesztőbe, mint ha a sorozat közepe táján. Volt egy trilógia, amiből egy kiadó a harmadik részt nem adta csak ki :( Viszont ha Scudder is bedől, biztos nekiállok keményen piálni...

    • 76.  frigo
      2011. 02. 03. 9:03

      Scudder haldoklik? Ideje akkor izzítani a bourbont! De tényleg haldoklik? Vagy most csak terjed az ilyen rémhír pletyka szinten...

    • 77.  Bálint
      2011. 02. 03. 9:52

      frigo: Mire gondolsz? Mert ezt nem nagyon értem.

    • 78.  frigo
      2011. 02. 03. 11:26

      Mármint a sorozat, itt kettővel följebb, mintha ilyesmit említenének.

    • 79.  Shanara
      2011. 02. 03. 18:06

      Bálint: Köszönöm a választ! Nem baj, ha várni kell, nekem az Agave 500 is megfelel. Az addig megjelenő 300 könyvből pedig nagyon sokat szeretnék megvenni. Várom a megjelenéseket, hónapról-hónapra. :-))

    • 80.  Bálint
      2011. 02. 04. 12:02

      AlecRush: Szerinted én nem akarom ezeket továbbvinni? Pont én ne akarnám? Viszont ennyi könyv után látjuk, hogy mivel érdemes továbbmenni, és mivel nem. A felsoroltak egy része olyan szinten veszteséges, hogy akkor is veszítünk rajtuk, ha a két következő kötetből az összeset eladjuk. Ezek számok. Egyébként meg Hammett nem fuccsolt be, és Scudder sem. Ezek mennek tovább, és gyorsan meg is nyugtatom frigót, hogy ne aggódjon, bár ez nem azt jelenti, hogy ne igyon bourbont. Abból soha nem lehet baj. Stark borítója pedig kiváló lett, kivételesen nagyszerű, és elárulok neked egy titkot: költhettünk volna milliókat a promóra, akkor sem tudtuk volna eladni. Van ilyen. Megértem a csalódottságod, de ha valamire én, a fordítója és örök szerelmese mondom azt, hogy ne erőltessük, akkor azt nem lehet erőltetni.

      Shanara: :-) Rajtunk nem fog múlni!

    • 81.  Laci
      2011. 02. 05. 12:55

      Ezt a könyvet egy másik fórumon írta be valaki,
      én meg gondoltam rákérdezek... :)

      Lawrence Block és Donald E. Westlake:
      Hellcats and Honeygirls
      Az eredeti borító nekem nagyon tetszik... :D
      violentworldofparker.com/wordpress/wp-content/uploads/2010/06/hellcatsandhoneygirls.jpg

      Ezt a könyvet kiadjátok? :)

    • 82.  Komavary
      2011. 02. 08. 18:47

      A Leigh Dragoon - Emma Vieceli féle Vámpírakadémia-képregényben reménykedhetünk karácsonyra?

      Hiszen közülük kettő már agavés szerző.

    • 83.  clive
      2011. 02. 11. 8:44

      Tisztelt Kiadó!

      John Norman: Gor regényeit nem lenne a kiadónak kedve kiadni? Külföldön alap fantasy, nálunk egy sem jelent meg.
      Illetve, olyan Clive Barker regények kiadását nem tervezi a kiadó, amelyeket sem a Galaktika sem a Lazi kiadó nem adna ki?

    • 84.  monstergaga
      2011. 02. 23. 10:25

      Most kezdtem el pár napja a Dexter sorozatot, de már most várom az ötödiket :D Sokára lesz még ősz :S

    • 85.  Csabi
      2011. 03. 03. 16:54

      Látom Kondor kijön áprilisban. Vagyis adott egy évet magának a következő kötethez. Már a Budapesti kém is egy összecsapott munka volt, talán hagyni kellett volna egy kicsit alaposabb munkát végezni. Pedig szerettem ezt a sorozatot az első 2 kötetig, de kezdek kiábrándulni.

      Lehanetől mi jön, a Gone, Baby, Gone?

    • 86.  Bálint
      2011. 03. 03. 19:44

      clive: Nem feltétlenül kedv kérdése, hanem sokkal inkább azé, hogy vannak kiadók, akik jobban értenek a klasszkus fantasyhez. Barkerrel kapcsolatban: más kiadóval nem osztozunk egy szerzőn. Ha a Galaktika vagy a Lazi adja ki Barkert, akkor az az ő szerzőjük, meglehetősen etikátlan lenne belepancsolni.

      Csabi: Igen.

    • 87.  clive
      2011. 03. 04. 19:47

      Kedves Bálint!

      Nem belepancsolásra gondoltam, mert az tényleg nem szép dolog, csak arra, hogy megérdeklődni tőlük mi az, amit nem adnának ki (mert esetleg nem tetszik nekik, vagy nem tartják kiadói profilba illőnek vagy bármi)és esetleg arra lecsapni:) Kiadók közötti kooperációra gondoltam :)

    • 88.  frigo
      2011. 03. 05. 14:38

      igen, ugyanúgy, ahogy az Amerikai Isteneket is kihozzátok majd egyszer, a Korbácsot is kidobhatnátok, így nem csak az első, hanem a második is meg lesz majd két példányban! És hiába játszódik a két könyv más kontinensen, egészen más történettel, az az érzésem, hogy valamilyen távoli, misztikus szál összeköti őket.

    • 89.  Bálint
      2011. 03. 06. 12:01

      clive: Ez nem így működik, és nemcsak nálunk nem. Ha mondjuk nem lenne elvi akadálya - mert én nem közösködöm senkivel -, akkor is számtalan gyakorlati korlátja van egy ilyen ötlet kivitelezésének, szóval csak annyit tudok mondani: kitartás és remény, hátha ők majd kiadják. :-)

    • 90.  Mix
      2011. 11. 14. 19:33

      Tisztelt Kiadó!

      Érdeklődni szeretnék, hogy a Dexter sorozat első részeit esetleg tervezik újra kiadni? Sajnos már sehol nem kapható...

    • 91.  Bálint
      2011. 11. 15. 10:37

      Mix: Természetesen tervezzük, hamarosan lesznek utánnyomások.

    Mondj valamit

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






    Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

    Legutóbbi kommentek

    Kategóriák

    Címkék

    Blog archívum

    Blog motor